Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 4. szám - TANULMÁNYOK
Győri István rátok tartozik, hogy megtudjatok olyan időket vagy alkalmakat, amiket az Atya a maga kizárólagos hatalmába helyezett”(ApCsel 1,7), hanem lesztek nékem tanúim a Föld végső határáig! A tanítványok feladata tehát nem az, hogy megtudják a végidők időpontját, hanem a tanúságtétel. Függetlenül attól, hogy ez a mostani korszak meddig tart, mikor zárul le Jézus visszajövetelével. Az időpontra vonatkozó válasz helyett Jézus több példázatában a szüntelen várakozásra inti a tanítványait. Sajnos, mindig vannak olyanok, akik ezt az egyértelmű határmegvonást nem akarják elfogadni. Pedig a jövőre vonatkozó minden olyan spekuláció és szá- mítgatás, amiben meg akarják mondani, hogy Isten mikor lép majd, az emberi vakmerőség példája és Isten szuverenitásának megkérdőjelezése. Ha már az időnél tartunk, ide kapcsolódik az újszövetségi kronológia problémája. Ha kinyitunk bármely újszövetségi bevezetést, legjobb esetben is hozzávetőleges kronológiát találunk, ahol az események időpontja pár éves időszakra van téve, de nincs pontos évszám. Ez a „tól-ig” megoldás nagyon kérdésessé teszi a többi esemény dátumozását, mert a bibliai szövegben nincsenek évszámok. De milyen évszám is lenne? Hiszen az „Anno Domini” megjelölés csak évszázadok múlva alakult ki. így aztán csak az események sorrendjét ismerjük. A probléma alapvetően két dologból adódik. Az egyik az, hogy a tárgyalt időben nem volt egységes időszámítás, mint ahogy azt ma megszoktuk. Az internet és a tv világában nem is tudnánk létezni, ha nem lenne dátumozás, sőt az órára, percre, másodpercre meghatározott idő egységes az egész világon. Egyébként érdekességként említem, hogy a percre pontosított órabeállítás a 19. sz.-ban, az európai vasúthálózattal együtt alakult ki, hiszen összhangba kellett hozni a menetrendeket. Később a távíró és a rádió tette lehetővé és szükségessé a másodpercre egységes időszámítást. Az ókorban messze nem így volt. A rómaiak az éveket „ab urbe condita,” Róma város alapításától számolták. A görögök pedig az első olimpiai játékoktól kezdve. De mindenütt szokásban volt, hogy ezek mellett párhuzamosan területenként, az uralkodók uralkodásához viszonyítva számolták az éveket. Erre az evangéliumokban is találunk példákat. A Nagy Sándor által korábban uralt területeken, azaz a Római Birodalom keleti felén külön időszámítás volt. Ha a történeti feljegyzésekben az évet fel is feltüntették, de nem mindig adták meg, hogy az évszámot mihez viszonyítva kell érteni. Legtöbbször feltételezték, hogy azon a vidéken mindenki ugyanahhoz az eseményhez viszonyítja az időt, mint ma. Ha ma az időszámításunk szerinti dátumozást halljuk, akkor arra gondolunk, hogy a Kr. utáni dátumozásról van szó és nem pl. a kínai évszámozásról. Ehhez jön még az, hogy az ókorban általános szokás volt az időtartamok számításánál minden töredéket és megkezdett egységet beszámítani. Ha tehát egy uralkodó, mai fogalmaink szerint, az egyik év novemberétől uralkodott a rá következő év utáni év februárjáig, tehát összesen 14 hónapot, akkor is azt mondták, hogy három évig uralkodott. Ezért nehéz az Ószövetségben is a királyok egymáshoz viszonyított uralkodási idejéből pontos adatokra következtetni. A dolgot még színezi, hogy az év kezdete sem volt egységes. A zsidóknál ősszel kezdődött az év, a görögöknél és a rómaiaknál ta10 Sárospataki Füzetek 18. évfolyam | 2014 | 4
