Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 4. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK! - Kustár György: Meditáció az Ézs 9,1-6 alapján
Kustár György híres Galilea felkelések és állandó lázongások fészke, vagy emellé odatesszük azokat a gúnyos történeteket a Misnából, melyek a még rendesen beszélni sem tudó galileaiakat karikírozzák, érthetővé válik a „pogányok földjéről” szóló prófécia abszurditása. Tökéletesen kiszámítható Natanaél, a szigorú törvénytisztelő zsidó nyíltan gúnyos vissza-kérdése: „Származhat-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46.) Jézus igénye pedig még ezt az egész abszurditást megfejeli: az üdvösség nemcsak hogy a pogányok Galileájára is kiterjed, hanem egyenesen onnan támad. Mi ez, ha nem istenkáromlás? De a sötétségben járás még szemléletesebb lesz, ha ennek a próféciának a lényegét és a jézusi üzenet hangsúlyait egymás mellé illesztjük. Egy kommentár szerint a „csodálatos” (pele) és „uralkodó” (sár), vagyis az első méltóságnév első és az utolsó méltóságnév utolsó szavának összeolvasása Tiglat Pilézer nevére utal. Eszerint a magyarázat szerint a születendő hatalmasabb lesz, mint az Asszír nagyhatalom kormányzója. Bár ez az értelmezés a zsidó írásmagyarázatban minden további nélkül megállná a helyét, a keresztyén értelmezők többsége elveti. A lényeg azonban nem változik: a megjövendölt dávidita uralkodó képes lesz békét teremteni, azt minden áskálódással szemben megóvni, és jólétet biztosítani. Ez pedig olyan hatalom, mellyel egyetlen földi uralkodó sem rendelkezik. Mégis, ennek az uralkodónak a beazonosítására történt egynéhány kísérlet a zsidóság történetében. Zerubbábel után, aki az utolsó dávidita helytartóként nem sokkal a templom helyreállítása után eltűnik a zsidó történelemből, a Mattatiás főpap templomot megtisztító és újraszentelő családja felé fordul a figyelem. A hasmo- neusok első könyvének Júdás Makkabeust és testvérét, Simont övező eufóriáját azért egyetlen tény nem tudja önfeledtté tenni: a dinasztia illegitim, azaz nem dávidita eredete. De ki lesz, aki világosságot hoz? Valaki, aki még a hatalom sajátos értelmezése révén is keresztülhúzza a dávidita felkenttel szembeni várakozásokat. A templom-tisztítás ígéretes, szimbolikus tette után a názáreti körül valami elromlani látszik: meglazul a tanítványi kör egysége, Júdás valamilyen okból kihátrál, a többiek értetlensége pedig a feltámadásig döbbent tehetetlenségként kíséri Jézust. Semmi sem valósul meg a nagy tervből, az ígéretes kezdetből, mely egy győzedelmes háborúban folytatódhatott volna. A kereszten elviselhetetlen kínok közt kiszenvedő Jézus minden álom végét jelentette. Senki sem gondolta volna, hogy ebből a fojtogató sötétségből lehet szabadulás. De volt. És akkor, húsvét után kellett rádöbbenni, hogy az „Immanu-él” valami teljesen mást jelent, mint amire eddig gondoltak... 6 Sárospataki Füzetek 18. évfolyam I 2014 I 4
