Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 3. szám - KÖZLEMÉNY - Füsti-Molnár Szilveszter: Miénk az idő - Tanévnyitó rektori beszéd
Miénk az idő társ szakon 23 főt, és mintegy 30 fő jelentkezett a népfőiskolái keretek között zajló presbiterképzésünkre is. így a felsőbb évesekkel együtt összesen várhatóan 362 hallgatót vehetünk számba a 2014/15-ös tanévben. Önmagért való dolog lenne a nyár eseményei között megemlítenem körülményeink javítására tett erőfeszítéseinket. A főépület teljes fűtésrekonstrukcióját, a teológia minden helyiségének festését, azt a közel 10 millió forintos beruházást, amelyet az informatika fejlesztésére költöttünk vagy a leányinternátusban vége felé tartó teljes külső és belső felújítást. Megannyi módon határoz meg bennünket a Sárospataki Kollégium múltja is, ha azonban az Istennel való találkozás élménye nincs jelen ebben a közösségben, akkor azoknak az egykori pataki diákoknak az évfordulói is formasággá és önmagáért való dolgokká válhatnak, amelyekről ebben az évben emlékezünk meg. Az idén ünnepeljük Erdélyi János és Egressy Béni születésének 200. évfordulóját, és emlékezünk Fáy András halálának 150. évfordulójára. Az Istennel történő találkozás hitet ébresztő élménye adja meg azt a keretet, amely az egyházunknak, és így a mi Teológiánknak is a mindenkori valósága. Ez az élmény válik hitvallássá, és mondja a Heidelbergi Káté szavaival: „Hiszem, hogy ennek a gyülekezetnek én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.” Ez a közösség pedig a szentek közössége. Úgy értjük ezt és valljuk meg igaz hittel, ahogyan erre Niketasz püspök tanított meg a negyedik század végén. Ő azt írja, hogy a communio sanctorum, a szentek közössége magában foglalja Isten egyházaként azoknak az életét is, akik előttünk éltek: a szüléinkét, a nagyszüleinkét, a dédszü- leinkét, a reformátorokét, az egyházatyákét, az atyákét, az ószövetségi szentekét, egészen vissza Ádámig, és azokét is, akik utánunk jönnek: a gyermekeinkét, az unokáinkét. Az átélt idő megnyílását, tágulását érhetjük itt is tetten. Az anyaszentegyház- ba, a szentek közösségébe pedig Isten új életre vezérlő Lelke hívott el, és szült bennünket újjá. Nem csak akkor vagyok a tagja, amikor vigasztalást, erőt, békességet, boldogságot kapok, hanem akkor is, amikor harcok, konfliktusok, félreértések és drámák vannak, és lehet, hogy éppen más kap erőt, vigasztalást és békességet. Ebben a gyülekezetben lehetek közösségben Istennel. Isten végérvényesen megához hívott Jézus Krisztusban, hogy közösségbe vonjon magával, hogy részesedhessünk belőle. Ez akkor vált a legnyilvánvalóbbá, amikor Jézus felemeltetett az Atyához, és megnyitotta az utat Isten felé. Hadd hívjam itt segítségül Kálvin értelmezését, hiszen teológiájának egyik sarokpontjáról van szó. Az emberiség Istenhez való felemeltetése az elhívás egységében és a Szentháromság egy Istennel való közösségében adja a keresztyén küldetés alapját és lényegét. Hiszen az egész keresztyén történet már önmagában is egy felemeltetés, ami a személyes és mindenható Isten önkijelentésével kezdődik és végződik, aki várja, hogy az egész teremtett világ visszatérjen hozzá. Kálvin csodálatosan ötvözi egy és ugyanazon mozdulatként Isten alászállását, hozzánk érkezését Jézus Krisztusban, és az Ö felemeltetését, mint Isten és az ember közös, Sárospataki Füzetek 18. évfolyam 2014 | 3 129
