Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: A Péld 2 értelmezése a Masorah fényében
A Péld 2 értelmezése a Masorah fényében nyereséget jelent: az életet. Azt nem találja meg, aki irigykedik az erőszakosra, és az ő útját választja, mert utálja (roam '2 - Péld 3,32) az Úr azt, aki az ő útján és nem az egyenesen jár. Az erre vonatkozó tanítás (npb ’2 - Péld 4,2) elfogadása alapozza meg ezt az utat, hogy az valóban az élet útja lehessen (:rrn - 4,4). Mert ennek nem is lehet más alapja. Milyen más azok útja, milyen vezérlő elvek állnak azok mögött, akik nem alszanak addig (uar sb '2 - Péld 4,16), míg gonoszt nem cselekszenek? Hogyne torkollana az ilyenek útja pusztulásba, hiszen őket nem az élet szempontjai határozzák meg, hanem valami más. Ez a másság érhető tetten az idegen asszonyban, akinek ajkán csepeg a méz (nss ’2 - Prv. 5,3), de története keserű véget ér. Mert más utat járt az élet útja helyett, és valójában azért nincs értelme az olyan idegen szempontokhoz, mint amilyen az asszony, ragaszkodni, kötődni, mert YHWH előtt van minden (re: '2 - Péld 5,21), és a nem YHWH akarata szerinti magatartás következménye a halál (ma; xih - 5,23). Nyomós indok arra, hogy miért van értelme YHWH-t előnyben részesíteni.44 A parancs, nyilván a bölcs, YHWH törvényén alapuló tanítását reprezentálja, amely lámpás (23 ’2 - Péld 6,23). Világít a sötétben, megvilágosítja az elmét, segít megtalálni az élet útját.45 Ezért létfontosságú mindaz, ami bölcsességből fakad. Ha az ember arra vágyik, ami YHWH-tói idegen,46 az az életébe kerül, mert (han ’2 - Péld 6,26) az idegen asz- szony miatt juthat valaki olyan szegénységre, hogy végül még egy darab kenyere sem lesz. Erre pedig minden esélye megvan annak, aki mit sem sejtve, tudatlanul bedől a parázna asszonyban megtestesülő, YHWH-tól idegen erő csábításának, mintha semmi veszély nem leselkedne adott helyzetben a gyanútlanra, mert nincs az ember (o’Kn ps '2 - Péld 7,19) otthon, aki betoppanva leleplezné, tetten érné a paráznaságot, YHWH szövetségének megsértését.47 A csábító megtalálja a magyarázatot, amivel megkönnyíti a félrelépést, hogy az embert kelepcébe csalja. Természetesen a YHWH-hoz hű magatartás nem veszélytelen. Elesés és botlás vár 44 „a motive or reason (For) for the avoidance of adultery"-WHYBRAY: Proverbs i. m. 92. 45 „Precept and instruction (synonyms) represent the teaching of the sage... held to be based on the divine law"-TOY: A critical and exegetical commentary on the book of Proverbs i. m. 134.; „it enlightens thy dark mind, and clearly discovers to thee the plain and right way"- POOLE, M. : A commentary on the Holy Bible Psalms-Malachi vol. 2. Edinburgh, 1990.224. 46 „a proverb which no one has yet explained" - WHYBRAY : Proverbs i. m. 105; Az összefüggésben az idegen asszony testesíti meg mindazt, ami YHWH-tól idegen. Lehet, hogy ezt a verset még soha senki nem magyarázta meg, de azért van logikus értelmezés, mely szerint a parázna nő az oka annak, hogy milyen sorsra jut az ember, ha vele kerül kapcsolatba: „ onb -iss-nr niir nm-iss -s - For by means of a harlot [a man is reduced] to [poverty so that he lacks even] a loaf (kikar) of bread,,-tts nsora 'ban *nobnThe Schottenstein Edition Talmud Bavli Tractate Nazir Vol. IA Project of Mesorah Heritage Foundation under the General Editorship of Rabbi Hersch Goldwurm Brooklyn, New York, 2000.3a 23a3 47 „ (zonah)...'harlotry' usually refers either to participation int he Canaanite fertility cults or to any relationship the covenant people might have with 'gods'other than Israel's LORD. Thus, the picture of the simpleton who is tempted by a woman dressed as a harlot may also allude to cultic apostasy." - FARMER : Who Knows What is Good? Proverbs and Ecclesiastes i. m. 49.; „Sie will den jungen Mann beschwichtigen, dass keine Gefahr besteht, überrascht zu werden..."PLÖGER, 0.: Sprüche Salomos. Proverbia Neukirchen-Vluyn, 1981.80. Sárospataki Füzetek 18. évfolyam 20141 3 17