Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Harsányi Béla: A Kárpátaljai Ungi Református Egyházmegye megalakulása 1920-1923-ig
Harsányi Béla 29:5 arányban úgy határozott, hogy elfogadja a tizenkét gyülekezet egyházmegyévé való szerveződését, és azt az egyházkerületi közgyűlés előtt is pártolni fogja.36 Nem ment azonban ilyen simán az egyházmegye elfogadtatása az egyházkerületi közgyűlés részéről. Ez ugyanis megsemmisítette az egyházmegye határozatát, és az egyházi törvénycikk 49. és 60. paragrafusára hivatkozva az ungi 12 egyházközség elszakadását nem hagyta jóvá. Legfőbb érvként az hangzott el ezzel kapcsolatban, hogy az elszakadás megkérdőjelezné mind a megmaradt, mind az újonnan alakuló egyházmegye életképességét.37 A fent nevezett 49. paragrafus szövege egyébként így hangzik: „Az egyházmegyék mostani beosztása törvényesnek tekintetik. Jövőre azonban minden változás, valamint új egyházmegyék alakítása az egyházmegyék indokolt előterjesztésére, esetleg a közvetlen felsőbb hatóságot képező egyházkerületek kezdeményezésére, az érdekelt egyházmegyék meghallgatása mellett, az illető egyházkerületi közgyűlés határozatával történik”. A 60. paragrafus pedig így szól: „Az egyházkerületek mostani beosztása törvényesnek tekintetik, jövőre azonban minden változás, az egyházkerület indokolt előterjesztésére, esetleg a zsinat kezdeményezésére, az érdekelt egyházmegyei és egyházkerületi közgyűlések meghallgatásával és zsinati határozattal történik.”38 A közgyűlés ezen kívül határozott lépeseket tett abba az irányban is, hogy az egyház- községek az állami közigazgatás felé se tudjanak önállóan fellépni. Értesítés küldését határozták el Ruszinszkó kormányzóságának, tanügyi referátusának valamint adóhivatalának, melyben tájékoztatják e szerveket, hogy az ungi egyházmegye Ruszinszkó területén élő gyülekezeteinek első fokú egyházi hatósága az esperes Tiszasalamonban, legfőbb egyházi hatósága pedig a püspök Rimaszombatban. Sőt, a közgyűlés a csehszlovák kormányhoz is felirattal élt, melyben kérik, hogy az Ungi Református Egyházmegye egységben megmaradhasson legalábbis addig, míg Ruszinszkó határait véglegesen meg nem állapítják. A feliratban indokként hangzik el többek közt az is, hogy más felekezetek területi egysége sem változott meg Csehszlovákiában, azon belül Ruszinszkóban és Szlovenszkóban. A közgyűlés ezen kívül kimondta, hogy bár Komjáthy Gábor ungvári lelkész eddigi viselkedését jóhiszeműnek ítélik, a jövőben azonban fegyelmi eljárás terhe alatt eltiltják őt a hasonló tevékenységektől.39 A közgyűlés határozott fellépésének hatására Komjáthy visszamondta az 1921. november 29-i, a beregi és a máramaros-ugocsai egyházmegyékkel közös bizottsági ülésen való részvételt,40 ám az ungi 12 gyülekezet és Komjáthy Gábor szervező munkája tovább folytatódott. Nem érezték biztosítva jogaik és érdekeik érvényesítését Ruszinszkóban egy szlovenszkói központú egyházmegye és egyházkerület kebelében, sem a világi, sem az egyházi felsőbb hatóságok előtt. 36 UREKJ, 1921.10.07.11. pont. 37 SzTREKJ 1921.10.30-31.22. pont a.) bekezdés 38 Egyházi Törvények a Magyarországi Református Egyházban, A Magyar Református Egyház hivatalos kiadványa, Debrecen, 1907., pp. 21.; 25-26. 39 SzTREKJ 1921.10. 30-31.22. pont b.), c.), d.) bekezdés 40 TtREL I. 27. b. 8.161/1921., Komjáthy Gábor levele Biky Ferenchez 1921.11.24. 98 Sárospataki Füzetek 18. évfolyam I 2014 I 2