Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Moldván Edit Eszter: A bibliai törvény szerepe Kálvinnál a kátéirodalom, az Institutio és a kommentár-irodalom tükrében
A bibliai törvény szerepe Kálvinnál... A „Ne ölj!” parancsolat például magában foglalja „az élet tiszteletét” és „az élet védelmét” is (vö. Inst. II.8.9.).13 Harmadszor, a Tízparancsolatot a két nagy parancsolat fényében kell szemlélnünk, amely egyrészt azt kívánja tőlünk, hogy tiszteljük, féljük és szeressük Istent, másrészt azt, hogy szeressük és szolgáljuk a felebarátunkat. A törvény tehát magában foglalja a teljes életet, mind vertikális, mind horizontális kapcsolatainkat (Inst. II.8.11-12.). Kálvin tehát az értelmezés e három szabályában a Dekalógust Jézus Krisztus nézőpontján keresztül látja. Nem csupán a Dekalógusról szóló magyarázatát zárja a törvény összefoglalásának tárgyalásával Jézus tanítása fényében (ugyanúgy Mózes utolsó négy könyvéhez írt kommentárjában és az Inst. II.8.51- 59.), hanem teljes Dekalógus-értelmezése a Hegyi Beszéd szellemiségében íródott. Tehát ez nem egy „ószövetségi vallás” vagy a Szentírás jogi megközelítése. Kálvin többször kiemeli, hogy Krisztus a szív és lélek, az élet és lélek, a cél, a vég és a törvény beteljesítése. Ennélfogva, ha a törvényt és magát a Bibliát egészében Krisztustól elszakítva értelmezzük, az rendkívül félreértett és kiforgatott (Inst. II.7.1-2.).14 Az 1. genfi kátéban tárgyalt Tízparancsolat magyarázata kapcsán két megjegyzést szeretnék tenni. Kálvin számára jelentőséggel bírtak a Tízparancsolatot bevezető versek a 2Móz 20,2-3-ban. Azért fontos mindez, mert a törvényt Isten nagy, szabadító tette fényében kell magyarázni (Egyiptomból való szabadulás), amely megelőzi a törvény kihirdetését. Tehát Kálvin számára e parancsolat első része bevezetése, előszava az egész törvénynek („Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából”). Kálvin kettős alapját látja a törvénynek való engedelmességnek: először, mivel Isten az Úr, joga van parancsolatokat adni és engedelmességünket kérni, azonban még lényegesebb az, hogy Ő egy kegyelmes Atya, aki megszabadította népét és ezért hálát érdemel. „Mert az a kegyelem, amely egykor a zsidó népet megszabadította az egyiptomi fogságból, hasonlóan mindegyik szolgáját felszabadítja a hívők örökkétartó Egyiptomából, a bűn hatalmából” (1. genfi káté, 8. szakasz, I.). Kálvin némileg eltérően ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg az Institutio- ban: Isten, „miután megmutatta, hogy Ő az, kinek joga van a parancsolásra, s kivel szemben mindannyian engedelmességgel tartozunk, nehogy úgy lássék, mintha minket csak kényszeríteni akarna, azzal az édességgel is hívogat önmagához, hogy magát az egyház Istenének nevezi” (Inst. II.8.14.). Az egyiptomi szolgaságot, mely a lelki rabság képe, Kálvin hűen lefesti az Institutio II.8.15. részében. E szakaszt a következő szép sorokkal zárja le: „Nincs senki, mondom, akinek a törvényadó befogadására hévvel ne kelljen sietnie, mikor arra taníttatik, hogy rendeletéinek megtartására választatott el kiváltképpen, kinek jóságából úgy az összes múlandó jóknak bőségét, mint a halhatatlan élet dicsőségét várja, s kiről tudja, hogy cso'3 I. John Hesselink: Calvin's First Catechism, i.m. 78-79. 14 I. John Hesselink: Calvin's First Catechism, i.m. 79. Sárospataki Füzetek 18. évfolyam 2014I 2 45
