Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kiss Endre József: A tegnap és a holnap könyvtára
Kiss Endre József A kézisajtó üzembe helyezése fél évezreddel ezelőtt újjáteremtette a talán legemberibb művet, az emberi szellem közösségi használatra szánt, írásjelekkel rögzített, sokszorosítva terjesztett alkotását, amit a mai értelemben vett könyvként ismerünk, azzal pedig létrehozta a nyomtatott könyv egyetemes világát, a Gutenberg galaxist. A tudástárak, amelyeket ma a könyvtári dokumentumok módszeresen válogatott, célszerűen rendezett, föltárt és a felhasználók számára hozzáférhetővé tett gyűjteményeinek mondunk, már régóta - a Kr.e. III. évezredtől - léteznek. A könyvtárakban a „könyvek” kezdetben kőtáblát, anyagtáblát, esetleg rováspálcát jelentettek, az ókorban papirusz- és pergamentekercseket, a középkorban ezek mellett - a mai könyv alakját fölvevő - fatáblák közé kötött lapokat, kódexeket, s az 1430-as évektől pedig már ősnyomtatványokat. A tudástár sohasem egyszerűen a rögzített ismeretek kötetekben testet öltő, rendetlen halmaza. Csupán akkor könyvtár, ha a könyvtáros által megőrzött, visszakereshetővé tett, rendszerezett, felhasználásra alkalmas szellemi értékek gyűjteménye, amely kiszolgálja közönségének ezekre irányuló igényeit. Akár a gyűjtemény, akár a könyvtáros, akár a közönség hiányzik ebből az együttesből, a könyvtár nem nevezhető működőképes intézménynek. A Gutenberg galaxison könyvtári rendszerek hálózzák be az egész civilizált világot. A kora újkor szellemi mozgalmai - reneszánsz, humanizmus, reformáció - az iskoláztatás intézményesülése, később a felvilágosodás, a nagy lendületet vett tudományfejlődés a korábbi könyvtermés sokszorosára nyújtott be minőségi és mennyiségi igényeket. Az ipari forradalommal járó technikai fejlődés - pl. a nyomdatechnika, papírgyártás területein - lehetővé tette ezeknek az igényeknek a teljesítését a könyvek tömegtermelésével, miközben a fölértékelődő könyvtár az oktatás, az önművelés, a társadalmi érvényesülés nélkülözhetetlen eszközévé vált. A nagy központi gyűjtemények azt a célt tűzték maguk elé, hogy a teljesség igényével halmozzanak fel minden ismeretet. Először azonban a tudós polihisztornak kellett szembesülnie azzal a ténnyel, hogy már nem képes áttekinteni valamennyi tudományterületet, mint tette egykoron az ókorban, a középkor elején. Azután az enciklopédisták vonták le azt a következtetést, hogy a legmagasabb kötetszámú sorozatokkal sem képesek a kitűzött feladatot maradéktalanul teljesíteni, s a lexikon-szerkesztők is rádöbbentek arra, hogy egyre gyakrabban szükséges újraírni a szócikkeket a hatványozottan gyarapodó ismeretek okán. A legnagyobb - általában nemzeti - gyűjtemények, miközben az állományuk több tízmilliós kötetszámúra gyarapodott, nemcsak azzal a problémával néztek szembe, hogy mindig nagyobb és nagyobb raktárra volt szükségük a könyvek tárolásához, hanem azzal, hogy az állomány számbavétele, kezelése, szolgáltatása a könyvtárosok mellett a felhasználóktól is a kívánatosnál több időt és energiát követelt. A tudástár konkrét funkciója, a tulajdonosa, a könyvtári szervezetben elfoglalt helye, állományának nagysága, dokumentumainak használati módja szerint több tucat könyvtártípus alakult ki. Ezek a könyvtári dokumentumok széles skáláját 180 Sárospataki Füzetek 17. évfolyam I 2014 I 1
