Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sárai Szabó Katalin: Női szerepvállalás a református egyházban a 20. század első felében - Pilder Mária életútja
Női szerepvállalás a református egyházban a 20. század első felében lett számos tanfolyam, konferencia, kiadvány szolgálta a nők - és természetesen a laikus férfiak - felkészítését. A két világháború közötti időszakra - mint említettük - általánosan elfogadottá vált a női részvétel a szeretetmunka minden területén, a nők az egyházi közélet megszokott szereplőivé váltak. Két terület maradt zárva előttük: a papi hivatást továbbra sem gyakorolhatták, továbbá nem volt lehetőségük bekerülni az egyházi törvényhozás, döntéshozatal, azaz az egyházi hatalom nyilvánosságába. Az egyház vezetőinek állásfoglalása szerint a nők nagyarányú térfoglalása nemcsak képzésüket tette szükségessé, hanem munkájuk egységes megszervezését is. Ennek során az önállóan, az egymástól függetlenül működő női egyesületeket kívánták összefogni, a nők tevékenységét egységes programmal és vezetéssel ellátni. Ravasz László* 7 a női munka kezdeti időszakát a következőképpen foglalta ösz- sze: „Eleinte a női munkát... tisztán az egyesületek végezték, elsősorban a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület.... De ez nem volt az egyház munkája. Elfogadta, igényelte, meg is kapta az egyház támogatását, de mindennél jobban őrizte függetlenségét és egyesületi jellegét. Rajta kívül női munkát végeztek: a Filadelfia nagyszerű diakonissza intézetével, sokágú munkájával és az áldott Bethesda kórházzal; a Keresztyén Leányegyesületek szintén nagyon szép eredménnyel, de szintén egyesületi formában. Szükség volt olyan munkára, amelyet maga az egyház végez saját szervezetével, a gyülekezetekben s az egyházalkotmányi nagyobb egységekben. Ennek a munkának magva az evangelizáció, külső tere a szeretetmunka, az automatikus szervezkedés és igazgatás”.8 Az első, ilyen irányú kísérletnek tekinthetjük az 1927-ben alapított Református Lelkésznék Országos Szövetségét, melynek elnökéül a püspöknét, Ravasz Lászlónét választották. A szövetség létrehozásának elsődleges mozgatórugója az volt, hogy a korszakban már a papnéktól várták a belmissziói munka gyülekezeti megszervezését és irányítását. A szövetség célkitűzései között szerepelt az egyházi közvélemény figyelmének felkeltése a lelkésznéket érintő sajátos problémákra, felkészítésük új feladatkörük ellátására, emellett megszervezték a legelesettebbek: az özvegy papnék támogatását is. Ezeket a törekvéseket az egyházon belül a női közösségformálás, a női közösségvállalás, a női érdekvédelem egyik első megjelenéseként is értelmezhetjük. A női munka megszervezése, egyházba való végleges beemelése szintén „felülről” történt: a 30-as években megalakították a Női Tábort, 1944-ben pedig az Országos Református Szövetséget.9 Az egyesületek elnökségében is történtek változások: korábban a vezetők pozíciójukat elsősorban társadalmi presztízsüknek köszönhették, ugyanis főként a társadalom felső rétegeiből, az elitből kerültek ki. világháború között. In: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve XI. (szerk.): Petrőczy Éva - Berecz Ágnes. Bp. 2005.226-238. 7 Ravasz László a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke 1921 és 1948 között. 8 RAVASZ László: Emlékezéseim. Bp., 1992.185. 9 Mindezt megelőzte az 1933-as belmissziói törvény, amely magát a belmissziói munkát központosította. Sárospataki Füzetek 17. évfolyam 201314 19
