Sárospataki Füzetek 17. (2013)

2013 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Jenei Péter: Fordulatok és új irányzatok az írásmagyarázatban. Bibliai írásmagyarázat a kirekesztettek és az elnyomottak szemszögéből

TANULMÁNYOK Jen ei Péter FORDULATOK ÉS ÚJ IRÁNYZATOK AZ ÍRÁS­MAGYARÁZATBAN BIBLIAI ÍRÁSMAGYARÁZAT A KIREKESZTETTEK ÉS AZ ELNYOMOTTAK SZEMSZÖGÉBŐL* A múlt század második felében végbemenő po­litikai, társadalmi, illetve szellemi változások mentén körvonalazódó átfogó gondolkodásbe­li fordulat a teológiai tudományokon belül sem maradt hatás nélkül. A „felszabadítás-teológiák” néven ismertté váló, egészen sokszínű, diszcipli­nárisán is szertesugárzó teológiai szellemi vonu­lat kapcsán egy olyan gondolkodásbeli fordulat­tal állunk szemben a teológia tudománytörténe­tén belül, amelynek kiindulópontjai ugyan több ponton vitára adhatnak okot, azonban múló divatként teljességgel figyelmen kívül hagyni, avagy félretenni azokat már nemigen lehet. Eme vázlatos tanulmány célja, hogy a felszabadí­tás-teológiák formabontónak mondható bibliai írásmagyarázati gyakorlatát vizsgálat alá vegye, illetve teológiailag kiértékelje. *A tanulmány alapjául szolgáló kutatás a DRHE Hittudományi Doktori Iskolájában, a doktori képzés egyik melléktárgyának záró dolgozata keretében valósult meg, Hodossy-Takács Előd és Gonda László egyetemi docensek vezetése mellett. Ezúton szeretnék köszönetét mondani témavezetőimnek, hogy a terület jelentősége felé irányították figyelmemet. A kutatás, illetve a dolgozat szerkesztett változatának elkészítése a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió és Magyarország támogatásá­val, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Sárospataki Füzetek 17. évfolyam | 2013 | 3 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom