Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Juhász Tamás: Kép és bálvány. A második parancsolat az ige egyházában
KÉP ÉS BÁLVÁNY. A MÁSODIK PARANCSOLAT AZ IGE EGYHÁZÁBAN A „zöld teológiának” is nevezett környezetvédelmi gondolkodás addig jár helyes úton, amíg a bibliai teremtéstan és gondviseléstan értelmében mind az ember felelősségét, mind a teremtett világ alárendeltségét egyensúlyban látja. A baj ott kezdődik, ahol ezt az egyensúlyt megbontják. Nyugati tanulmányúton járt diákunk írt tanulmányi beszámolójában egy különös istentiszteletről. A „teremtett világ megőrzése” jegyében mindenki magával vihette a templomba kedves háziállatát, s az istentisztelet végén a lelkipásztor rendre megáldotta az elébe vitt kutyákat, macskákat Egyházi gasztro-kultúrán pedig azt értem, hogy mivel környezetünkben az evés- ivás, sütés-főzés elburjánzó divatja árad reánk mind a valóságos, mind a virtuális világban, az egyház is átvette ezt a szokást, amely már nem annyira konyha-kultúra, mint az evés kultusza. Ma már nem „belevaló” presbiter vagy gyülekezeti gondnok az, aki ilyen-olyan ünnepi rendezvényen nem tud bográcsgulyást készíteni. Van, ahol a lelkipásztor maga jeleskedik ezzel a „tudománnyal”. (Hollandiában vettem részt olyan böjti [!] szeretetvendégségen, amely a szép gótikus templomban rendezett vacsora volt. A presbiterek és a gondnokok maguk főzték — a barcasági reformátusoktól tanult recept szerint [!] - a füstölt hússal, kolbásszal jócskán dúsított borsólevest ... ) B. ) Pszichologizmuson a lélektani és mélylélektani módszerek igehirdetésben, nevelésben és lelki gondozásban való alkalmazásának túlhajtásait értem. Ilyenkor az történik, hogy a bűnt lelki sérüléssé fokozzuk le, belőle az ember nem megváltást, hanem emberileg lehetővé vált gyógyulást keres. A lelkipásztor lélekgyógyásszá magasztosulhat, aki az egyetlen üdvözítő helyett vagy mellett csalhatatlan, egyedül üdvözítő praktikákat tud. Ismét holland példát említek. Lelki gondozással foglalkozó szakkönyvben olvastam a „gyász feldolgozása” című fejezetben. Az özvegyasszony álmatlanságban, súlyos levertségben szenvedett meghalt férje kínzó emléke miatt. A lelkipásztor biztatására és annak társaságában egy este kivitte férje fényképét és egy kedves emléktárgyat a csatorna partjára. Ezeket ott együtt „ünnepélyesen” meggyújtották, végignézték, ahogy elhamvadnak, majd a hamvakat a csatorna vizébe szórták ...12 Erdélyi egyházunkban, ahol környezetünkben a görögkeleti pópák, és a hozzájuk közel álló javasemberek gyakran a fentihez hasonló lelki ráhatást, szemfényvesztő „hókuszpókuszt” végeznek, még veszélyesebb, ha a református lelkigondozó ezekre a vizekre téved. C. ) A liturgizmus az előbbieknél ismertebb és súlyosabb visszaélés. Olyan istentiszteleti kiegészítő vagy éppen a bevett formákat helyettesítő elemekre gondolok, amelyeket szemléltetés, „lazítás”, otthonos érzés végett vezettünk be. Gyakran félreértett ökumenizmus készteti a gyülekezet felelőseit arra, hogy római katolikus vagy más nem-református hatást kövessenek. Adventi koszorúk, karácsonyfák, gyertyák már rég szinte bevett „kellékei” ünnepeinknek. Ezekben is vannak fokozatok. Van, ahol időben és térben visszafogottan, kevésbé tolakodóan használják őket. De vettem részt olyan református istentiszteleten, ahol a gondnok a kezdő ének előtt szertartásosan elhelyezett az úrasztalán egy nagy templomi gyertyát, meggyújtotta, majd az istentisztelet végén, az áldás után - ugyanolyan szertartásosan — kifújta. 12 M. S. Nieuwkoop, De drempel over. Magánkiadás, Zwolle 1997. 2012/3-1 Sárospataki Füzetek 117
