Sárospataki Füzetek 16. (2012)

2012 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Martien E. Brinkman: Az igazvoltról és a gonoszról alkotott fogalmaink isteni transzcendenciája

Martién E, Brinkman

amelyre lehajthatták volna fejüket, sem érvényes útlevelük vagy tartózkodási engedélyük, a predestináció vált személyazonossági okmánnyá.”2

A predestináció abban az időben ezt jelentette: Isten keze által vezettetni. A predestináció arra tanít bennünket — hangsúlyozza Kálvin -, hogy bízzuk magunkat Isten ingyen kegyelmére, magasztaljuk Isten dicsőségét, és tanúsítsunk őszinte alázatot. A predestináció tanítása egyértelművé teszi, hogy „a mi üdvösségünk egyedül Isten merő jóvoltából származik”. (III.21.i.)3 Oberman rámutat arra, hogy Pál Timóteus- hoz írt második levelének — Kálvin kedvenc levelének - számos verse hogyan vált kulcsfontosságúvá a kiválasztás tan megfogalmazásában. Ilyen például a 2Tim 2,19: „Ismeri az Ur az övéit”4 — ami azt jelenti, hogy Isten nem fogja elhagyni kezének munkáit.5

Oberman így folytatja: ezen a történelmi kontextuson kívül azonban „Kálvin kiválasztás tana nemcsak visszataszító, de istentelen is.” Ennek a megtapasztalásnak a horizontján azonban számára ez „olyan drága tapasztalati tőke, amelyet az üldözött egyházak csak saját kárukra nélkülözhetnek, és amelyet nekünk — miközben demokratikus jogaink védő sátra alatt élhetünk - életben kell tartanunk és tovább kell adnunk, hogy felkészítsük magunkat és gyermekeinket az eljövendő dolgokra.”6

A predestináció tanának tehát nem az a célja, hogy két részre ossza az emberiséget: kiválasztottakra és kárhozottakra. A predestináció középpontjában az üdvösség áll. Éppen ezért a predestinációnak mindig aszimmetrikus jellege van. Isten nem olyan módon része a kárhozatunknak, mint ahogyan része az üdvösségünknek. A kárhozatban inkább beszélhetünk szünergizmusról (kooperációról), mint az üdvösségben. A kárhozat tekinthető úgy, mint ami gonosz tetteink és a megtérésnek való ellenállásunk isteni megerősítése, míg az üdvösség jóval fölötte áll igaz cselekedeteinknek és hívő szándékainknak. Oberman rámutatott, hogy a kálvinizmusban az isteni predestináció megelőzi az ember hitét, a sola fide t, és célja az, hogy vigasztalást nyújtson az elnyomás és hitehagyás idején, amikor minden — még saját hitünk is - bizonytalanná válik. A kárhozat az érme potenciális másik oldala. Többé-kevésbé az üdvösség logikai ellenkezője, de soha nem foghatjuk fel, mint egy szimmetrikus világ szükségszerű, másik felét. Akkor valóban Isten lenne a rossz okozója. Összességében tehát az igazvoltról és a gonoszról alkotott fogalmainknak csak nagyon korlátozott értelemben van köze az isteni predestinációhoz. Jelentős aszimmetria áll fenn az igazvolt és a gonoszság emberi és isteni fogalmai között is. A gonoszról alkotott fogalmaink közelebb állnak annak Istenéihez, mint az igazvoltról alkotott fogalmaink.

2 Oberman, Heiko: Two Reformations: The Journey of the Last Days to the New World. New Haven: Yale University Press, 2003. 156-165 (“Election”). 157. és Oberman, Heiko: „Europe Afflicta: The Reformation of the Refugees ” Archive for Reformation History 83 (1992): 91-111.

3 Klooster, Fred: Calvins Doctrine of Predestination. Grand Rapids: Baker Book House, 1977. 2. kiad. (1961). 13-20.

3 Parker, T.H.L.: Calvins New Testament Commentaries. Grand Rapids: Baker, 1964. Latin: Corpus Reformatorum 80, 370. 316-317.

5 Oberman: Two Reformations. 162-165.

6 Oberman: Two Reformations. 164-165.

94 Sárospataki Füze i ;