Sárospataki Füzetek 16. (2012)

2012 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Schweitzer Gábor: A "zsidóbérenc". Adalékok Molnár Kálmán közjogász professzor pályaképéhez

A „ZSIDÓBÉRENC nem tűnt egyszerű feladatnak, legalábbis ez tűnik ki az egykorú — a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárban fennmaradt - fogalmazvány szerint. Zichy Gyula érsek 1939 karácsonya után kezdte meg a „zsidó törvény által sújtott katolikusok erkölcsi támogatása” céljából létesítendő bizottság szervezését. A „kiszemelt tagok” felkérését a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnöksége, főként Cavallier József főtitkár vállalta. „Egyes nagytekintélyű férfiak - kifejezett rokonszenvük ellenére — a bizottságba való pozitív részvételt elhárították maguktól, mert aggodalmuk volt, hogy tevékenységükben bizonyos körök politikát látnak” — olvasható a feljegyzésben.42 43 Mindezek fényében Molnár Kálmánnak, valamint a bizottság többi tagjának a csadakozása fel is értékelődik, hiszen a felkérést fenntartás nélkül vállalták. Arra nézve, hogy a püspökkari bizottság tagjaként az erkölcsi támogatáson kívül Molnár Kálmán milyen tevékenységet végzett, pillanatnyilag kevés adat áll rendelkezésre. Az egyeden biztos támpontot Cavallier József egyik levele jelenti. A Magyar Szent Kereszt Egyesület ügyeiről Cavallier József rendszerint közvedenül nem Zichy Gyula érseket, hanem a titkárát, Mosonyi Dénes prelátust tájékozatta. Az egyik levélből derül ki, hogy Cavallier József 1942 tavaszán Molnár Kálmán, Szladits Károly jogászprofesszor, valamint Almásyjózsef, a Központi Szeminárium vicerektora társaságában felkereste Esztergomban Serédi Jusztinián hercegprímást. közeli ok azvolt— olvassuk a levélben —, hogy memorandumot adtunk át az ügyvédek numerus nullus-a dolgában. Eyt szorgalmazna ugyanis a budapesti ügyvédi kamara és a kérdés igen égető.A levél valószínűleg a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülete kezdeményezésére utalt, amelyben 1942 tavaszán arra kérték a kormányt, hogy az összes zsidó ügyvédtől vonják meg a praxisjogot. Erre akkor még nem került sor, ugyanis a levélben említett ügyvédi numerus nullust 1944. áprilisában, a német megszállást követően rendelték el.44 Feltehető, hogy a püspökkari bizottság tagjaként Molnár Kálmán hasonló ügyekben járhatott el annak érdekében, hogy a zsidótörvények által érintettek — zsidó és nem-zsidó vallásúak egyaránt — bizonyos mentességekhez, de legalábbis kedvezményekhez juthassanak. A Magyar Szent Kereszt Egyesülettel gyakorlatilag összeolvadó püspökkari bizottság nevében Zichy Gyula érsek „már a kezdet kezdetén” abban állapodott meg Cavallier Józseffel, hogy a bizottság a gyakorlati munkában nem tehet különbséget „katolikus vagy protestáns, keresztény vág zfdó között”.45 Visszaemlékezéseiben Molnár professzor ekképpen vonta meg az egyesület - és a püspökkari bizottság - működésének a mérlegét: >yA 42 Az aláírás és keltezés nélküli feljegyzést lásd Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár. I. l.a. Egyházkormányzati iratok. Politica. Magyar Szent Kereszt Egyesület 1939-1946, 1949, 1950. Valószínűleg ennek a fogalmazványnak a nyomán küldte meg Zichy Gyula érsek 1940. február 12-én a Serédi Jusztinián hercegprímásnak szóló levelét. Lásd Meszlényi Antal: Zichy Gyula kalocsai érsek lélek- és életmentő akciója. In A magyar katolikus egyház és az emberi jogok védelme. Szerk.: Meszlényi Antal. Budapest, Szent István Társulat, 1947. 98. 43 Cavallier József levele Mosonyi Dénesnek. Budapest, 1942. március 23. Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár. I. l.a. Egyházkormányzati iratok. Politica. Magyar Szent Kereszt Egyesület 1939-1946, 1949, 1950. 44 Kovács M. Mária: Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus. A magyar orvosi, ügyvédi és mérnöki kar politikája 1867 és 1945 között. Budapest, Helikon Kiadó, 2001. 145. 43 Cavallier József: A püspöki kar és a Magyar Szent Kereszt Egyesület embervédő munkája. In: A magyar katolikus egyház és az emberi jogok védelme. Szerk.: Meszlényi Antal. Budapest, Szent István Társulat, 1947. 147. skk.; továbbá Gergely Jenő: A magyarországi katolikus egyház és a fasizmus. Századok, 1987/1. szám. 43. 2012/2 SÁROSPATAKI FÜZETEK 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom