Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNY - Bartha Ákos: Egy dokumentum a sárospataki faluszeminárium (1931-1951) történetéből
Bartha Ákos cionaüsta-liberális felfogás következtében elidegenített híveikhez, illetve belmissziói és szociális munkát is végző szervezeteik által. A hívek bizalmának visszaszerzéséhez, az „ébredéshez” az egyeden út a nép életének, bajainak megismerése volt, ami ugyanakkor egyenesen vezetett a szociológiai töltetű munkákhoz.4 Nem meglepő tehát, hogy a népiek közül többen innen érkeztek a mozgalomba, és a társadalmi érdeklődés hamarosan a teológiai képzésen is megmutatkozott.5 A kortárs elemző is felfigyelt rá, hogy „az újabb nemzedéket nemcsak teológiai alapon képezik ki, hanem társadalomtani és lélektani alapon is”.6 A Sárospataki Kollégium Teológiai Akadémiájának tanári gárdájában és szemléletében is markáns változások kezdődtek a húszas évek végén, a harmincas évek elején. A „stílusváltás” következtében a lelkész- és tanítóképzés közelebb került a társadalmi valósághoz és a gyakorlati élethez. A folyamatoktól nyilván korántsem függedenül, a református főiskola teológushallgatóinak kérésére indult meg (a trianoni határokon belül Szeged után elsőként) az alulról szerveződő, ám szervezett kereteken belül folytatott falukutatás 1931-ben — tehát öt évvel a nagy szociográfiák országos berobbanása előtt, a világgazdasági válság közepén, a kollégium 400 éves jubileumának évében.7 Ez a közösség — vagyis a pataki „faluszeminárium” — tekinthető az ország egyik legszervezettebb, ideológiailag legkonzekvensebb, mindemellett pedig a leghosz- szabb ideig ténylegesen működő falukutató csoportjának, mely a Sárospataki Református Teológiai Akadémia 1951-es bezárásáig kormányokon, határokon, rendszereken átívelően folytatta munkáját a környező tájegységekben: Hegyközön, Hegyalján és Bodrogközben. A cél elsősorban (de nem kizárólagosan) a leendő falusi lelkészek munkájának segítése, leendő munkaterületük megismerése volt, mivel a hallgatók többsége várhatóan a kisközségek parókiájára tért vissza hivatalába. 4 DOBOS László Gábor, Belmissziói és szociális irányzótok a protestáns egyházakban és vallásos szervezetekben = A magyar protestantizmus: 1918-1948, tanulmányok, szerk. LendvAI L. Ferenc, Bp., Kossuth, 1987, 263-314. 5 A népi mozgalom és a reformátusság kapcsolata már a kezdeteknél adott volt, mivel a mozgalomra legnagyobb hatást gyakorló íróhármas (Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső) mindegyik tagja ehhez a felekezethez tartozott, a népiek első országos hírű megmozdulásait a „kálvinista Rómában” — tehát Debrecenben — rendezték, és a református szervezetek is úttörő jellegűek voltak a fő népi irány, vagyis a faluorientáció terén. Itt két protestáns (tehát nemcsak reformátusokat tömörítő) egyesületet emelhetünk ki, a Bethlen Gábor Kör szegedi szervezetét és a budapesti Pro Christo Diákok Házát, előbbitől mindenekelőtt Erdei Ferenc és Ortutay Gyula, az utóbbiak közül többek között Püski Sándor és Kovács Imre személye mutatja a népiekkel való kapcsolatot. A legfontosabb, kifejezetten református, magyar sorskérdések felé tájékozódó diákmozgalom mindazonáltal a Soli Deo Gloria volt, szerteágazó, aktív szervezeteivel és közéleti irányultságával (a szárszói összejöveteleknek is ők adtak otthont). GERGELY, /'. m., 383-400. 6 WEIS István, Hazánk társadalomrajza, Bp., Országos Közoktatási Tanács, 1942, 34. Erre egyébként az 1931-es pápai körlevél is felhívja a figyelmet. „Bizony igen nehéz munkaterület jelentkezik itt (a térítés terén —B.A.) a papok számára. Azért a papnövendékek alapos társadalomtudományi képzésben kellően felkészüljenek rá” Politikai és szociális enciklikák..., 113. 7 KoVÁTS Dániel, lijszásgy Kálmán és a magyar falunevelés problematikája — Ujszásg Kálmán emlékkönyv, szerk. BALASSA Iván, KOVÁTS Dániel, SZENTIMREI Mihály, Bp.-Sárospatak, Szabad Tér, 1996, 506. Az előzményekhez (Sárospataki Széchenyi Szövetség, Sárospataki Néphagyomány-kutató Szövetség, cserkészet): SZENTIMREI Mihály, A sárospataki Református Kollégium 20. századi virágzása, felszámolása és újraindulása — Széphalom 7. Tanulmányok Üjszásgy Kálmán tiszteletére, szerk. KOVÁTS Dániel, Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Társaság, 183-185. 98 Sárospataki füzetek 2011/1
