Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kónya Péter: Szlovák reformátusok a 17-18. században
KÓNYA PÉTER így majdnem hetven év után szűnt meg a zempléni protestáns unió, amelynek köszönhetően a Tiszáninneni Egyházkerületben, s ennek keretében a Zemplén megyei esperességben léteztek a felső-zempléni szlovák evangélikusok. Ebben, az akkor egyedülálló együttélésben, a református egyházszervezetben a református esperesek vizitálták gyülekezeteiket, s másképpen is beavatkoztak egyházi életükbe. Ennek ellenére köztük csak néhány, nem súlyos konfliktus akadt. Az erre vonatkozó legtöbb adat a varannói parókiáról származik, ahol a hatáskörökkel kapcsolatban bonyolult esetek adódtak, mivel a református parochusnak alárendelt szlovák káplán egyben a fölötte való társ-esperesi tisztséget is viselte. A leggyakoribb viszályok a társ-esperes alacsonyabb bevételei, s általában rosz- szabb anyagi helyzete miatt keletkeztek. A szlovák káplán többnyire a leányegyházakban is prédikált, s így több munkát kellett végeznie, mint a város lelkészének. Ezek a konfliktusok hosszú ideig elhúzódtak, és az egyházi földek újbóli elosztása után sem szűntek meg. Végül 1639-ben a vizitátor átadta a szlovák káplánnak a fili- ális Varannó és Hosszúmező összes bevételét. Ez viszont csak az ellenreformáció közvetlen térhódítása alatt történt, a szlovák evangélikus templom elkobzása után. Ebben a helyzetben a varannói reformátusok az evangélikusokat gyakran azzal vádolták, hogy a viszályokkal veszélyeztetik a városban a protestánsok helyzetét. További viszályokat szültek az evangélikusok szokásai, mint pl. az alba viselése, ami a reformátusoknál elképzelhetetlen volt.60 E viszályok ellenére a református-evangélikus együttélés Felső-Zemplénben, nagyobb konfliktusok nélkül, lényegében békés volt, ami a vallási intolerancia korában nem volt éppen jellemző. Egyúttal az unió a magyar és a szlovák protestánsok békés, nyugodt együttműködésének példája maradhatott. Ugyanis a zempléni evangélikusok és reformátusok konfliktusait nem a nemzetiségi ellentétek okozták, hanem a korra jellemző lutheri-kálvini ellenségeskedés. Ennek a nyomásnak voltak kitéve a reformátusok néhány Sáros megyei kálvini gyülekezetben. A többnyire szlovák nyelvű sárosi reformátusok gyakran panaszkodtak a vármegyének, és konfliktusaikba nemegyszer a szomszéd Abaúj vármegye is beavatkozott. A szentpéteri földesurak 1644-ben panaszkodtak az ottani református lelkészre, akit tudtuk nélkül I. Rákóczi György fejedelem nevezett ki.61 A század közepén (1656-1658) két évig volt konfliktus a reformátusok és az evangélikusok között Bu- damérben.62 1658-ban hasonlóan súlyos viszályba kerültek a református hívők Komlós- Keresztesen és Asgúton az ottani evangélikus földesurakkal.63 A konfliktus megoldása érdekében a vármegye egy vegyes bizottságot hozott létre, ugyanúgy, mint 1665-ben Kendén.64 Még a nagy rekatolizálási hullám bekövetkezése előtt, 1670-ben a vármegye elé került a lapispataki és az ásgúti reformátusok panasza, akik az ottani evangélikusokkal nem tudtak megegyezni a közös templomhasználatról.65 60 DIENES, Dénes: Zempléni mutációk, 30, 112.1. 61 SA Presov, SZ 624/8: Vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek, 1644. IV. 20. 62 SA Presov, SZ 18/9: Vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek, 1657 TV. 10; TÓTH, Sándor: Sáros vármegye monográfiájául. Budapest 1912, 242-243.1. 63 SA Presov, SZ 34/9: Vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek, 1658. III. 27. 64 SA Presov, SZ 187/9: Vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek, 1665. IV. 15. 65 SA Presov, SZ 236/11: Vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek, 12. III. 1670. 50 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2011/4
