Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Békési Sándor: Hit, hitvallás és egyéb tabutémák

Békési Sándor

nem egy objektummal áll szemben, nem egy tárgyról, egy témáról mond ítéletet, hanem az, akivel dolga van, szintén személy, méghozzá Isten személye hat rá. A hit a buberi értelemben vett én és te személyes viszony6 feszültségében élő kapcsolat szóban és tettben, nem pedig egy külső logikai vagy valós tárgyról jelent ki valamit. A hitvallásban a hívő nem önmagába fordul, nem saját körében értékeli a dolgok állását, nem rábólint egy tételre, hanem minden, ami az ő létével és birtokával összefügg, azt a másik személynek, Istennek rajta végbevitt cselekedetében találja föl.7 Istené az első tett és az első szó, s mindezt személyre szólóan teszi és közli: Te

enyém vagy, „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy” (Ezs 43,1); vagy amikor a Decalogus elején kijelenti az evangéliumot: „Én, az Úr, vagyok a te Istened’ (2Móz 20,2). Erre válaszolva, a hitvalló tehát nem a tárgy, nem a téma, se nem a megoldás találékonyságának ihletettségével kiált: „heuréka! megvan e%j — mármint az ödet; hanem Isten Lélek általi önátadása termékenyíti meg a felismerésre, amikor személyesen a Kijelentő, Teremtő és Megváltó szemébe nézve magasztalja őt ebben a megszólításban: „Te vagy”. „Te vág)” a számomra, Te vagy a fontos és nélkülözhetetlen számomra, Te vagy az életem értelme, forrása és célja! Az evangélium nyelvén: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!” (Mt 16,16). Ugyanis az Isten Fia pro nobis, értünk, emberekért öltött testet; értünk, bűneinkért halt meg és támadott föl.8

A hitvallást nem gondolhatjuk el logikai következtetés eredményeként, nem tarthatjuk csupán az értelem műveként. Sokkal inkább azt állíthatjuk, hogy a hitvallás olyan tetszés a% értékekben, amelynek logikus, vagyis a Lógósából (a% isteni Igéből) származó eredete és artikulááója van. EBERHARD JÜNGEL egyik jelentős tanulmányában utal arra, hogy az ember esztétikai viszonya teológiai helyi értékkel bír, s a logosz világosságához tartozik az igazság esztétikai ismerete is.23 Ezért beszél Pál apostol nyomatékkai a hit hallásból valóságáról. Amikor azt mondja, „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által” (Róm 10,17), nem a verbalitás, különösen pedig nem a prédikáció verbaütásának tapasztalatát akarja hangsúlyozni a vizualitás és a történeti tapasztalatok rovására,24 hanem a conceptio per aurem, a fülön keresztüli fogantatás

6 Martin Buber: En és Te. Ford. Bíró Dániel. Budapest, 1991. Továbbá lásd G. Müller antropológiai

meghatározását: az ember mint Isten partnere. „A Biblia soha és sehol sem beszél »az emberről önmagában«, »a teljes emberről«... az ember az, aki Istennel való közösség partnerságára hivatott el.” In Gotthold Müller: Botschaft und Situation. Theologische Informationen fúr Gemeinde zum Gespräch um Bibel und Bekenntnis, Kirche und Theologie. Stuttgart, 1970, 162. p.

7 Rudolf Bultmann: Theologie des Neuen Testaments. Tübingen, 1984, 319. p.; Claus Westermann: Az

Ószövetség theologiájának vázlata. Budapest, 1993. 28-30. p.; Karl Barth: Kirchliche Dogmatik. ///. Die Eehre vom Wort Gottes. München, 1935, 206. p.

8 Oscar Cullmann: Die ersten christlichen Glaubensbekenntnisse. Zürich, 1949, 48. p.

23 Eberhard Jüngel: „Auch das Schöne muß sterben” — Schönheit im Lichte der Wahrheit. Theologische Bemerkungen zum ästhetischen Verhältnis. ZThK, Tübingen, 81 (1984) 114-116. p. Úgy beszél a szépről, mint signum efftcax-ró\, amely sajátos életélményben képes nyomot hagyni. A továbbiakban hangsúlyozza: „A szépség sokkal inkább a létező megmutatkozása saját létének fényében. És mint ilyen, az igazság felragyogása. Mert az igazság mielőtt az adaequatio intellectus et rei szintjére ereszkednék, egyben az ismeret pontosságát is úgy hozza magával a legeredetibben, hogy a létező önmagában jelenvalóvá lesz... A szépség az igazság ragyogása.” Ebből levonva a következtetést, kimondja: „A Kijelentés per definitionem esztétikai esemény.” 117-121. p.

24 Itt a verbalitáson kimondottan a szóbeli közlést értem, nem pedig a cselekvést hordozó verbalitás értelemben használom, ahogy azt Szűcs Ferenc jellemzi előadásában: Szűcs Ferenc: Hitvallásismeret.

88 Sárospataki Füzetek 2011/1