Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - BÁLÁM TÖRTÉNETE - Beszélgetés egy emberről, aki a gonoszság jutalmát kedvelte
Bálám története ’“lohím-ja akire rábukkan és elmondja neki, hogy hét oltáron bikát áldozott. Mielőtt azonban az '<*,lohím felelhetett volna, az Úr, Jahve, közbevágott, és Bálám szájába adta az igét, amivel vissza kellett térjen a királyhoz (23,4-5). A szokásos wafhí debar Jhtvh ’cél... {„és lön az Úr szava [valakihez]”) helyett itt a ivajjásam Jhwh dábár Epí bit’ám... {„az Úr igét adott [tkp. helyezett] Hálám szájába [v. szája által] ” FF) áll, ami sokkal erőteljesebb kifejezés és a kényszert hordozza magában. Azt akarja ezzel a szentíró kifejezni, hogy Jahve igéje „verbum irresistibile,” tehát ellenállhatatlan.6 Ezt kell elmondania és nem mást! Bálám tehát visszament a királyhoz, aki ott állt a hegy tetején a nagy kőkolonc- ból épített hét oltár mellett. Körötte a kemény arcú moábiták vonásain most valami rémült áhítat ült. Az áldozati állatok húsának az égett szaga töltötte be a levegőt. Minden szem a prófétára szegeződött, aki neki is kezdett a „példabeszédének.” Az eredeti szövegben itt a másál szó olvasható, ami varázsmondást jelent, amit szigorú metrumban, tehát versben mondtak. Hogy ez régen mennyire varázslásnak számított, arra bizonyíték, hogy Mohamed egyszer kivégeztetett két asszonyt, mert verses formában káromolták egymást. Ez pedig varázslás volt.7 Bálám elkezdte a példabeszédet: ^Arámból hozatott ide Hálák, Kelet hegyeiről Moáb királya: jöjj, átkozd, meg Jákobot, Jöjj, kárhoztasd Izraelt! Hogy ronthatnám meg akit Isten nem ront meg? Hogy kárhoztathatnám, kit az Úr nem kárhoztat? Jól látom őt a sziklacsúcsról, szemlélem a halmokról. E nép egyedül fog lakni, nem számítja magát a nemzetek közé. Ki számolhatja meg Jákobot, Száma, mint a por, és Izraelnek csak a negyedét is? Bár úgy halnék meg mint ez igazak, s lenne végem olyan, mint az övék” (23,7-10). Mindenki döbbenten nézett a prófétára. Kiderült, hiába jött. Nem tud átkot mondani, mert Isten áldást parancsolt és, ő nem helyezkedhet szembe Isten akaratával. Nem mondhat mást, csak a „szájába adott” igét. Mit tettél velem? — kérdezte a király. — Elhoztalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad őket (23,11). Erre feleli Bálám az igehirdetők örök hitvallását: Nekem vigyáznom kell, hogy csak azt mondjam, amit az Úr ad a számra (23,12). II. A második próbálkozás következett ezután. A király pogány logikája szerint a cselekmény megváltoztatott helyen való megismétlése eredményre vezet. —Jöjj ve6 E gondolatok Pákozdy László Márton: Ai? istennevek használata a Bileám-perikópában (Numeri 22-24) című tanulmányából valók (in: Theol. Szemle (XIV.) 1938. 164. A tanulmány megjelent még utóbb: in: Válogatott tanulmányok az általános és bibliai vallástörténet köréből 1/1 Budapest, 1984. 115.). 7 Ld.: Pákozdy László Márton: i. m. u. o. 15. számú lábjegyzetét. 2011/2 Sárospataki Füzetek209
