Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - BÁLÁM TÖRTÉNETE - Beszélgetés egy emberről, aki elhagyta az egyenes utat
BÁLÁM TÖRTÉNETE kor újra megcsillogtatták előtte a mérhetetlen gazdag ajándékokat, a méltóságot, a politikai befolyást, és azzal érveltek, hogy mindezért nem kérnek tőle mást, csak egyetlen mondatot, hogy átkozza meg ezt a jövevény népet, akkor Bálám már nem azt felelte, hogy nem mehetek, nem átkozhatom meg Izrael népét, mert Isten megtiltotta! Ehelyett azt válaszolta: „Maradjatok itt ti is éjjel, hadd tudjam meg, mit ssfil ismét a^ Úr nekem” (19). Itt hagyta el Bálám másodszor az egyenes utat. Látszólag ártatlan kis dolog, amit csinál. Azt gondolta, hogy Isten akarata idővel majd megváltozik, hogy lehet vele alkudozni. Igaz, hogy három nappal ezelőtt még azt mondta, hogy nem teljesíthetem a király kívánságát, de hátha ma már másként gondolkodik! Még természetesnek is látszik, hogyha újra jön a kérdés, újra meg kell beszélni Istennel. Persze Istennek tényleg lehetnek olyan utasításai is, amelyek ma így szólnak, holnap meg másként. Például ma azt mondja, hogy maradj veszteg! Holnap viszont azt parancsolja, most pedig indulj! Olyankor szokott az ilyesmi megtörténni, amikor az ember türelmetlenül el akarja sietni a dolgot, de Isten tudja, hogy nem jött még el az ő órája. Itt azonban nem ilyesmiről van szó. Isten nem azonnal indokolja Bálám előtt a tilalmat, hogy még nincs itt az ideje Izrael népe megátkozásának, hanem azzal, hogy ez a nép „áldott.” Aki ilyen indoklás után újra tárgyalni akar Istennel, az nem az Isten új akaratát szeretné megismerni, hanem a maga vágyát szeremé Istenre ráerőszakolni. Bálám a maga mágusi tudományával a kilátásba helyezett jutalomért szívesen állna pogány barátai szolgálatába. Bátorsága persze nincs arra, hogy a „saját szakállára” elmenjen, és ahhoz sincs mersze, hogy Isten tiltó parancsával szembeszálljon, de nagyon szeremé, ha Isten megengedné neki. Azért kérdezi meg Istent még egyszer, mert igen szeretne elmenni. Péter apostol így írja le Bálám szívének állapotát: „Elhagj/ta a% egyenes utat, mert a gonosnyágjutalmát kedvelte” (2Pt 2,15). Megfogta a pénz szerelme, az arany, a gazdagság varázsa, a hatalom, a befolyás igézete. Jó lenne megszerezni a bűn árát, de ugyanakkor meg akarja őrizni a hívő ember látszatát is. Ezért dobban meg a szíve a saját jó ötletére: Megkérdezem még egyszer, hátha mégis elenged Isten. Jakab apostol szerint úgy kezdődik a bún, hogy „a% embert vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága” (jak 1,14). Az eredeti szövegben itt a megdelejezésről van szó (gör. deleago). Vagyis a bűn úgy játszik az emberrel, mint a mágnespatkó a vasreszelékkel. Szinte védtelenül ki van szolgáltatva az ember neki. Aki tehát arra gondol, hátha megváltoztatja Isten a parancsát, hátha rá lehet beszélni őt, hogy engedje meg a bűnt, mondja jónak a rosszat, az elhajolt az egyenes úttól, és a bűnei igézetébe került. IV. IV. engedély még nem helyeslés (20-22) Bálám tehát addig ügyeskedett, míg Isten végre kimondta ezt a mondatot: „Ha a%ért jöttek e^ek a férfiak, hogy elbírjanak téged, kelj föl, és menj el velük” (20). Bálám alig várja, hogy reggel legyen, megnyergelte a szamarát, és elment a Moáb vezető embereivel (21). Ekkor azonban valami váratlan dolog történik. Azt olvassuk, hogy „amikor elment, Isten harag a felgerjedt ellene” (22). Hogy lehet ez? O engedte meg, hogy elmenjen. Akkor most miért haragszik meg rá? Amikor a tékozló fiú odaállt az atyja elé, és követelte az örökséget, nem mondta néki, azért, hogy a paráznákra költse, nem kap egy fillért sem. Pedig joga lett volna így szólni, hogy nem engedlek el hazulról. Sőt az akkori viszonyok között még erőszakot is alkalmazhatott volna, hogy a rom2011/2 Sárospataki Füzetek 205
