Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - JÁKÓB TÖRTÉNETEK - Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem!
Bajusz Ferenc igehirdetései egészen egyedül maradt, megjelent a sátrában egy hatalmas férfiú, és birkózni kezdett vele. Jákob először azt hitte, hogy Ezsau vitéze vagy talán maga Ezsau. De az ismeretlennek nem látta az arcát, nem sejtette a nevét, csak azt érzékelte, hogy hatalmas erővel támad rá. Ropogott a csontja, elfulladt a lélegzete, nem segíthetett senki, menekülni nem lehetett, meg kellett küzdeni az asszonyáért, a nyájáért, magáért a puszta életéért. Jákob attól tartott, hogy ezen az éjszakán bevégzi az életét, így viaskodtak reggelig. Jákob már azt hitte, legyőzheti a titokzatos másikat, ekkor az egyetlen mozdulattal ráeszméltette a hatalmára. Kificamította Jákob csípőjének a forgócsontját, úgy, hogy ettől kezdve csak vonszolni tudta magát. így akarja Isten összetörni az óemberünket. Tőlünk függ, hogy Istennek milyen nagyot kell ránk ütni, hogy az óemberünk összetörjön. Mert Isten nem végez félmunkát. Aki itt lent nem törik össze, annak ott fenn kell összetöretnie, de akkor már az ítélet és nem a kegyelem kalapácsa alatt. Ez az összetörettetés az új élet harmadik titka. IV. Harc új életért Igénk negyedik tanítása, hogy a keresztyén embernek harcolnia kell az új életért. Igaz, a reformáció azt a jelszót írta egyházunk zászlójára, hogy kegyelemből, hit által nyerjük el Istentől bűneink bocsánatát, az új életet és az üdvösséget. De ez nem jelenti azt, hogy most már meg lehet spórolni az Istennel való tusakodást. Nézzétek meg, hogy harcol, hogy birkózik Jézussal a kánaáni asszony a leánya életéért, a ka- pernaumi százados a szolgája gyógyulásáért, vagy a jerikói vak a szeme világáért. Hogy ki volt, akivel Jákob itt a Jabbók partján tusakodott, azt már sokan találgatták. Kezdve attól, hogy a saját rossz lelkiismeretével vívódott. A szöveg olyan tömör és olyan költői, hogy szinte azon gondolkodik az ember, hús-vér emberrel harcol-e Jákob vagy csak szimbolizált lelkiismereti tusakodás ez? Az a valószínű, hogy álmában tusakodott, birkózott valakivel, és ez több volt, mint egy lidércnyomásos álom. A Biblia szövegéből csak annyi bizonyos, hogy az idegen, akivel küzdött, akitől Jákob áldást, bocsánatot, az új élet ígéretét akarta kikényszeríteni, magát Istent képviselte. Ha álomban vergődött is Jákob, ez a vergődés olyan súlyos volt, hogy a csípője is kificamodott bele, amivel az egész teste harcképtelenné vált. Jákob harca, a tusakodás az áldás körül folyik. Ábrahám annak idején azt az ígéretet kapta, hogy az ígéretek az elsőszülöttségi vonalon futnak tovább. De Jákobnál a helyzet megfordult. Amikor még meg sem született, atyja azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy a nagyobbik szolgál a kisebbiknek. Ettől kezdve Jákob ezért az áldásért harcolt. Egy alkalmas pillanatban Ezsautól egy tál lencsén megvette az elsőszülöttségi jogot, aztán egy kecskegödölye bőrével a kezén vak apjától megszerezte az elsőszülöttségi áldást is. Ezért kellett menekülnie. Most, hogy visszafelé jön, most sem önként jön. Isten, akinek a segítségéről már meggyőződött, azt parancsolta, hogy menjen. Jákob most szaván akarja fogni Istent: Azt mondtad, térjek vissza hazámba, azt mondtad, megsokasítod a magomat, nos, akkor arra kérlek, szabadíts meg engem a bátyám, Ezsau kezéből, mert nagyon félek tőle, és végre áldj meg engem! „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem” (32,27). Megdöbbentő mondat! Képzeljétek magatokat egy magas toronyház lapos, korlát nélküli tetejére. Egyszer csak egy kéz taszítani kezd a tető széle felé. S amikor már-már elveszted az egyensúlyodat, mielőtt lezuhansz, mi az egyetlen, amit 150 Sárospataki Füzetek 2011/2
