Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - JÁKÓB TÖRTÉNETEK - Két találkozás Istennel

pújának” hívták őket és azt tartották róluk, hogy összekötik a mennyet a földdel.2 A létra, amit Jákob szintén a „menny kapujának” nézett, itt lent a sziklás földön nyugodott, de a teteje egészen az égig ért. Úgy hitték, általa összeköttetés, valóságos kapcsolat születik a mennyei világ és a földi világ között. Ezt jelképezik a leírásban szereplő le-föl járkáló angyalok. A szentíró úgy írja le, hogy a létra tetején maga az Úr áll, Ábrahám és Izsák Istene. Akkor Jahve megerősítette az atyáknak adott ígéretét: „E%t a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te magodnak [...] Es íme, veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, akárhová mégy, visszahozlak erre a főidre. Mert nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem néked” (28,13-15).

És most itt megint megtanulhatunk két igazságot:

a) Jákob előtt világos lett, hogyha Isten meg akar keresni engem, akkor meg is talál. Isten nem haraggal és ítélettel fenyegetőzik, mint ahogy a Jehova Tanúi tanítják, hanem szeretettel közeledik Jákobhoz, és segíteni akar rajta. Az is kiderül továbbá, hogy Isten nemcsak odahaza Isten, hanem a messze idegenben is. Ami mai nyelven azt jelend, hogy nemcsak a templomban, itt a négy fal között Isten az Isten, hanem kint a világban is.

Azt is meg kell látnunk, hogy Isten akkor jön közel hozzánk, amikor nagy bajban vagyunk. Jákob igazán bajban volt. Ézsau meg akarta ölni. Bizonyára vannak köztünk is, akik nagy megrázkódtatásokat éltek át. Lehet az egy betegség, egy koporsó, egy sikertelen vállalkozás, valakiben csalódtak, vagy magukra maradtak. Ugyanakkor azt is megtapasztalták, hogy ilyenkor kerültek közel Istenhez. Akik ezt a találkozást átélték, azok egyetértenek Pál apostollal, amikor azt mondja, „tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van” (Róm 8,28). Hogyha az életed kemény próbákhoz érkezik, ne akard a kezed kiszakítani Isten atyai kezéből, mert bizonyos, hogy drága ajándékokat szalasztanál el.

b) A második tanítás abban a kifejezésben van, hogy „a teteje az égig ért” (12). Amilyen valóságosan a földön volt a lajtorja egyik vége, olyan valóságosan felért a másik vége az égig. Tehát itt nemcsak valami „iránymutatás” történt, hanem valóságos kapcsolat, valóságos összeköttetés született. Mert Jákob azt is álmodhatta volna, hogy egy magas létra az ég felé mutatott. Ennek az lett volna a jelentése, az üzenete, hogy keresd az Istent. Mert meg lehet találni őt. Ma is sokféle ilyen „létra” van, ami az ég felé mutat, de a teteje nem ér fel egészen az égig. Felhívja a figyelmet a mennyei világra, de nem segít el oda.

Ilyen például az a jó szándékú erkölcsi oktatás, hogy „légy jó ember, mert van Isten az égben, és nem jó vele ujjat húzni!”

De sajnos ezt kell mondanunk a prédikációs szolgálatunkról is. Időnként megtörténik az a csoda, hogy „teteje az égig ér,” tehát valóságosan elsegít a megtérésre, újjászületésre, az Istennel való közösségre. De ez mindig a Szentlélek csodája, nem a prédikátor érdeme. Az ádageset itt is az, hogy a prédikációnk csak az ég felé mutat, de nem ad elég erőt arra, hogy el is jusson általa az igehallgató az Istennel való igazi közösségre. A mai ember vallásosságát így lehet jellemezni, hogy létrát emelek az ég felé, és elindulok rajta fölfelé. Láttunk már tűzoltólétrát, amely alul, az autóbajusz Ferenc igehirdetései

2 Ez ideig mintegy harmincöt zikkuratot tártak fel, melyeknek kétharmada Mezopotámia déli részén épült. Közel a fele még feltáratlan. A zikkuratok korai formája 5-10 m magas teraszos templom volt, s a legrégebbiek a Kr. e. IV. évezredben épültek (ld. Bernhardt, Karl-Heinz: Die Umwelt des Alten Testaments, I. Die Quellen und ihre Erforschung, Evangelische Verlagsanstalt Berlin, 1968. 194.).

130 Sárospataki Füzetek2011/2