Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 4. szám - REZENZIÓ - Rácsok Gabriella: Reframing Theology and Film: New Focus for an Emerging Discipline
Rácsok Gabriella hangsúlyozva a jelentésalkotás folyamatosságának szükségességét. Ez a keret, illetve a szerzők Isten és film iránti szeretete4 teremt koherenciát az egyes írások között. Az alábbiakban a könyv fejezeteinek rövid áttekintése következik. A fejezetek hat olyan igény köré csoportosulnak, amelyek a tudományterület uralkodó gyakorlatát érő kridkák alapján fogalmazódtak meg. Egy ennyire tömör ismertető ezen a ponton inkább csak a kíváncsiságot keltheti fel, és a téma bánt érdeklődő olvasónak hagyja meg a témák valódi feldolgozását. Teológia és film párbeszédének a módszerek tekintetében meg kell szabadulnia „irodalmi rabságából”. A kötet első részében („Moving Beyond a Literary Paradigm”) Craig Detweiler forgatókönyvíró a filmes és a teológiai tudományok vizuáli- sabb megközeb'tése mellett érvel, mely szükségképen magába foglalna egyfajta elmozdulást az analitikus filmelmélettől egy idealizált és megtestesült filmelmélet, illetve a racionális teológiától az inkarnációs teológia felé. Ez utóbbi kialakítására tett kísérletében a szerző Jürgen Moltmann transzcendenst és immanenst összekapcsoló megfogalmazásaira támaszkodik. A következő fejezetben Barry Taylor filmes szerző olyan kódkészletet (érzelmi, drámai, kulturális) mutat be, amelynek segítségével jobban megérthetjük, milyen szerepet tölt be a zene a filmben a jelentésalkotás folyamatában. Taylor ezt annak érdekében teszi, hogy a bekapcsolódás, összekapcsolódás teológiája mellett érveljen, mely számára inkább az evangélium költői felidézése, mintsem a már ismert és feldolgozott igazság prózai visszamondása. A filmeknek gyakran csak egy szűk köre kerül a teológiai vizsgálódások középpontjába. A második részben („Broadening Our Film Selection”) Gaye William Ortiz kommunikációs szakértő és Sara Anson Vaux teológus a diszciplínában uralkodó helyet betöltő populáris kultúrának (Hollywood-központúságnak) üzen hadat. Miroslav Volf kiengesztelődés teológiájának meglátásait segítségül hívva Ortiz a nemzetközi filmes alkotások potenciális szerepét látja abban, hogyan segíthetnék közösségeinket a másik, a másság, a másik kultúra elfogadására. Vaux kifejezetten személyes hangot üt meg a „jobb mozifilmekről” írt leveleiben, melyekben olyan filmek iránti igényt fogalmaz meg, amelyek a művészet és a szórakoztatás magas elvárásainak is megfelelnek (esztétikai érték), és amelyektől jobb emberek leszünk (etikai érték). Vaux gyakorlati segítséget is nyújt olvasóinak saját kedvenc filmjeinek felsorolásával. Teológia és film párbeszédében szükség van további beszélgetőpartnerekre akár a művészetek vagy a társadalomtudományok területéről. A harmadik részben („Extending Our Conversation Partners”) Gordon Lynch vallásszociológus azt helyezi középpontba, hogyan gazdagíthatják vallásszociológiai felismerések a film teológiai szempontú tanulmányozását. Lynch a modern vallásban és spiritualitásban bekövetkezett „szubjektív fordulat” kontextusában vizsgálja a filmértelmezés folyamatát. Terry Lindvall teológus egy másik konstruktív diszciplínára irányítja figyelmünket teológiai és filmes tájékozódásunkban, amikor az egyháztörténet és filmtörténet kölcsönösen informatív jellege mellett érvel. Nem kevesebbre vállalkozik, mint azoknak a kulcskérdéseknek és központi témáknak a felvázolására, 4 Johnston (szerk.): Reframing, 29. 114 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2010/4
