Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rogerson, John W.: Sajátos ószövetségi teológia - Kulturális emlékezet, kommunikáció és embernek lenni
Sajátos ószövetségi teológia ami ebben a munkában most következik, lehetővé teszi majd az ószövetségi írások jelenben történő megszólalását, akárhogy is értjük „a jelent”. Mielőtt tovább megyek, szeretnék Bultmann kijelentésére reflektálni, mert miközben ezt teszem, lehetőségem nyílik arra, hogy pontosan tisztázzam, mit is remélek, mit fog e teológia elérni. Bultmann két alternatívát vázol fel: vagy a bibliai szövegeket használjuk forrásként a hitnek (korai keresztyénségé) történelmi múlt jelenségeként történő rekonstmálására, vagy a rekonstruálás áll a bibliai szövegek magyarázatára való igény szolgálatára, feltételezve, hogy tartogatnak valami üzenetet a jelenre nézve. Valószínűleg a valóság sokkal összetettebb, de az említett alternatívák használható kiindulópontként szolgálnak az ószövetségi teológiák műfajával és célkitűzésével kapcsolatos elképzeléseket illetően. Az ószövetségi teológia a maga modern formájában a tizenkilencedik századi protestáns, főleg lutheri, német, tudományos kutatás felfedezése. A dogmatikus és rendszeres teológiával szembeni alárendelt helyzetéből történő felemelkedését a bibliai tanulmányok emancipációjának köszönhette, egy olyan emancipációnak, mely a reformáció korától fokozatosan ment végbe, s a tizenhetedik, tizennyolcadik században gyorsult fel. Tulajdonképpen ez magában foglalta azt a felismerést, hogy az ószövetségi írók gondolatvilága lényegét tekintve olyannyira eltért attól, ami a felvilágosodás kora Európájában élő írókat jellemezte, hogy az Ószövetség számára lehetetlenné vált annak a gyakorlatnak a kritika nélküli igazolása, ami a dogmatikus és rendszeres teológiában a hagyományozás folyamán született. Néhány esetben az Ószövetség és a modern gondolkodás közötti különbség felismerését könnyen össze lehet egyeztetni a hagyományos keresztyén hittel. Amint például a világ körüli felfedező utazásokból kiderült, hogy az lMóz 10 nemzetségtáblázata nem tartalmazott ilyen helyeket, mint Észak- és Dél-Amerika, a konklúzió az, hogy az lMóz 10 úgy rajzolta meg a világot, ahogy az a bibliai írók számára ismeretes volt, nem pedig olyannak, amilyen volt, s ez semmiképpen nem veszélyeztette a hagyományos keresztyén hitet. Máskor viszont az alkalmazkodás (akkomodáció) ősi elvét azért hívták segítségül, hogy olyan problémákat oldjanak meg, melyek a bibliai és modern gondolkodás közti különbségből fakadtak.6 Az alkalmazkodás olyan igyekezetből fakadt, hogy magyarázatot találjunk azokra az Istennel kapcsolatos bibliai állításokra, melyek esetleg cáfolták az isteni természetről és létezésről alkotott hagyományos elképzeléseket. Jó példa volt erre az lMóz 6,6, mely szerint Isten bánkódott amiatt, hogy megteremtette az emberiséget. A régebbi fordításokban az állt, hogy „megbánta az Úr”. A korábbi exegéták egyetértettek abban, hogy a „megbánás” olyan dolog, amely nem lehet Isten kompetenciája, mivel Ö előre tud mindent.7 lMóz 6,6 megfogalmazásában Isten alkalmazkodott az emberi gondolkodáshoz. Isten valójában nem bánta meg az emberiség teremtését, vagy nem volt szomorú miatta. A versnek retorikai funkciója volt, mely hangsúlyozni akarta az emberi nem gonoszságának komolyságát az özönvíz előtt. 6 K. Scholder, Ursprünge und Probleme der Bibelkritik im 17. Jahrhundert (FGLP 10/33), Munich: Kaiser, 1966. 7 Ld. J Calvin, Genesis (trans. J. King) Edinburgh: Banner of Truth, 1965, pp.248-9, „A megbánás, amit itt Istennel kapcsolatosan olvasunk, nem köthető hozzá, csupán azt jelzi, amilyennek mi látjuk őt... a Lélek teszi őt érthetővé számunkra.” 2010/4 SÁROSPATAKI FÜZETEK 105
