Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Busch, Eberhard: A teljes keresztyén közösség kiküldése - A keresztyén egyházak megújulása a "keresztyén Nyugat alkonyán
Die Sendung der ganzen christlichen Gemeinde Szentháromság Isten, aki elsőként végez missziói munkát az emberek között. így ír erről Barth: „Azzal, hogy Istent Atyának, Fiúnak és Szentiéleknek nevezi, Isten egyetlen nevének dimenzióit sorolja fel, melyek az O egy művének és Igéjének, a megváltás és a kijelentés egy tényének dimenziói. Mi pedig lehetőséget kapunk arra, hogy ezt higgyük, szeressük, annak engedelmeskedjünk és szolgáljunk, ugyanakkor ez tesz késszé arra, hogy a népeket tanítványokká tegyük, amikor is arra kapnak meghívást, hogy megtérjenek és megkeresztelkedjenek, és akiket majd vezetni kell a továbblépésben és a Jézus Krisztus útján való járásban. Az Atya, Fiú és Szendélek szavak együtt írják le Isten egy névének, művének és Igéjének kiterjesztését. Ezért jelenik meg ez a három szó csak itt együtt: a missziói elhívással összefüggésben. A misszió objektiven Jézus Krisztus valóságának és igazságának kiterjesztése” (THE 106). Itt egy további szempontra kell felfigyelnünk. Az emberekkel való érintkezés során a misszióban a keresztyéneknek újból és újból meg kell tanulniuk érthetően, a másik nyelvén beszélni. A keresztyén üzenetnek „alapvetően lefordíthatónak kell lennie azoknak a nyelvére, akik nincsenek hozzászokva a Szentírás olvasásához vagy a dicséretek énekléséhez, hanem teljesen más a szókincsük és az érdeklődési körük. A keresztyén hitvallás mindig ki lesz téve annak a félreértésnek, hogy azt csak a lelkiismeret vagy a szív kérdésének tekintjük, miközben a hétköznapokban egyéni igazságok is érvényben vannak. A világ ebből a félreértésből él meg. Úgy gondolja, hogy az egész keresztyénség egyfajta kellemes „varázslat”, ami a „vallási szférára” tartozik, amelyet tiszteletben kell tartani, nem szabad hozzányúlni — és ezzel az ügyes fogással a kérdés meg is szűnt létezni. Ugyanez a félreértés azonban belülről is fakadhat. Talán maga a keresztyén ember szeretne magának ilyen belső kört kialakítani, és szeretné, ha saját hitét „nebáncsvirágként” kezelnék.” (Éppen ellenkezőleg, az egyháznak alapvető feladata, hogy a nem-keresztyén világban mondja el hitvallását.) „Ez nem az üzenet kánaáni nyelven való megismétlését jelenti, hanem egy olyan kifejezetten nem vallásos [kegyes] nyelvezet használatát, amelyen odakint beszélnek. Azoknak, akik erre képtelenek, szembesülniük kell azzal, hogy az egyházban sem képesek a valódi vallásos [kegyes] beszédre.” A missziói munkában két veszélyt kell elkerülnünk. Egyrészt annak veszélye fenyeget, hogy figyelmen kívül hagyjuk embertársainkat. Válságban van az a keresztyénség, amely nélkülözi azt a társadalmat, amelyben él. A világ Krisztus nélkül elveszett. A világ nincs elveszve az egyház nélkül. Az egyház elveszett, ha a világ nem vele szemben helyezkedik el (KD IV/3, 946). Másrészt ugyanilyen fontos azt hangsúlyozni, hogy a keresztyének nem fordulhatnak lekezelően embertársaik felé. Ez akkor történik meg, amikor a mindentudás gőgjével és a másikról alkotott merev képpel közelítek hozzá: „A másik ember lekezelése az emberi hatalom gyakorlását jelenti a másik ember mint tulajdon fölött” (KD IV/3, 948). Vagy ahogyan arról már korábban is így írt Barth: „A tanúságtevő közel jön a felebaráthoz... Csak az isteni kegyelem szabadsága iránti legnagyobb tisztelettel tehetünk bizonyságot, és éppen ezért a legnagyobb tisztelettel a felebarát iránt is, akinek mindent Istentől, és nem tőlem kell várnia” (KD 1/2, 488). 2010/4 Sárospataki Füzetek 29
