Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: A belső és a külső világ a zsoltárokban - Leo Mock nyomán
Die Innenwelt und die aussenwelt in den Psalmen A sötétséget, egyedüllétet, az álmatlan éjszakát, az Istentől való elhagyátottságot még nehezebben viseli a zsoltáros, mint saját állapotát. Semminek nem tud már örülni a mindennapi életben. Az étel olyan számára, mint a hamu, nincs értelme az életének, teste gyenge. A szenvedő zsoltáros a hazádanokkal azonosítja magát, akik otthonuktól távol szenvednek, és ő Izraelért, Jeruzsálemért és a Sionért könyörög, úgy, amint az a zsidó hagyományban mélyen belegyökerezett. Izrael pszichikai res- ütúciója mellett Sionnal kapcsolatban említi a zsoltár azokat a spirituális dimenziókat is, melyekhez hozzátartozik az egyetértés, a világbéke és Isten jelenléte. A zsoltáros kívánsága, hogy a helyreállított állapot örökké tartson. Ennek realitása Isten felől nem is kérdés a zsoltárban. Végső konklúzió: Az ember számára fennáll annak lehetősége, hogy Istennél találjon menedéket. Azon az úton, amely a menedékhez vezet, akadályok találhatók, de a legnagyobb akadály magában az emberben van. Az az Isten, aki a világosságot és a sötétséget alkotta (Ezs 45,7), Ura mindannak az emberben és az őt körülvevő világban működő hatalomnak, amely megakadályozná, hogy az ember Istennél találjon menedéket. Az embert körülvevő világ tele van olyan akadályokkal, melyek meghiúsíthatják, hogy az ember Isten hatalmában higgyen. Mégis realitás, hogy a végidőkben az ember Istennél menedéket talál, és megvalósul az egész kozmosz békessége, harmóniája. Addig is, amíg ez végérvényessé válik, vannak olyan pillanatok, amelyben Isten az emberhez közel jön. Isten közelségének megtapasztalását hanyatlás követi, mely egyúttal már az eljövendő új alapját képezi. Minél többet tanul az ember a csapás és megújulás közötti átmenetből, annál harmonikusabban élheti át a következő átmeneti fázist, mely egyúttal azt is eredményezi, hogy az új állapot nem feltétlenül saját akarata ellenére valósul meg. Minél pozitívabb tanulságokat von le az ember a csapás és megújulás közötti átmenetből, annál hitelesebben bizonyíthatja életével az Istenben való elrejtettség vonzerejét a világ előtt. Az ember privilégiuma az, hogy Isten tanúja legyen azon az úton, mely minden kétséget kizáróan olyan világba visz, ahol a megváltott életnek már nem kell többé vereséget szenvednie. 2010/3 Sárospataki füzetek 35
