Sárospataki Füzetek 14. (2010)

2010 / 3. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK! - "Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!" Meditation on Psalm 91

parancsol a Sátánnak, hogy most már elég! És meggyógyítja ezt a sokat szenvedett embert. A Mindenható Isten védelme nem jelent mást, mint azt, hogy ami nálunk lehetetlen, az az Istennél lehetséges! Hozzá kell fordulni, Öt kell segítségül hívni! Minden élethelyzetben, minden betegségben. El kell, hogy mondjam, az elmúlt esztendőben negyven napot feküdtem agy­vérzés után bénán. Imádkoztam és imádkoztak értem a családban, a gyülekezetek­ben és azok, akik erről tudomást szereztek. S egyszer csak kezdett kiengedni a ke­zem, már imára tudtam kulcsolni. Azután a béna lábam kezdett mozogni. Keserve­sen felállhattam, újra tanítottak járni. S ma itt vagyok Isten kegyelméből. Hogy mondja a zsoltár? „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt, megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban!” Él 5-16. vers) Ezt adja itt az Úr a földön, és Jézus Krisztus által a földi élet után örök életet ajándékoz a benne hívőknek. Ezért higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe (ApCsel 16, 31)! A zsoltár ad erőt minden nyomorú­ságban lévőnek. Keressük az Urat, és bízzunk benne! Dr. Fél Edit a száz évvel eze­lőtt született néprajztudós ezt a 91. zsoltárt kapta atyai áldásul. S így vall erről: „Ez volt a legnagyobb örökség, amit édesapámtól kaptam.” Úgy menjünk környeze­tünkbe vissza, mint akik látták, hallották, hiszik és megtapasztalták az Isten erejét! Hiszen a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiai megjelenését. Ámen. (Elhangzott a Magyar Rádióban 2010. szeptember 26-án 10 óra 4 perctől) „Oltalmam és váram Istenem, akiben bízom." 2010/3 SÁROSPATAK] FÜZETEK 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom