Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kádár Ferenc: Az adakozás bibliai értelme és gyakorlati teológiai vonatkozásai
Kádár Ferenc adakozott neked néped, amely itt összegyűlt (17). Pál tanításában is fontos a tisztaszívű- ség, mely az adakozás forrása (2Kor 8,2). Ezekkel szemben az adakozás megcsúfolása a hazug áldozat, amelyet ostoroznak a próféták (Ezs 1,13; Mai 1,6-14). De ugyanígy félrevezető az adakozás képmutató, farizeusi módja, amely ellen Jézus annyit küzdött (Mt 6,2k; Mk 7,11). Pál is szól a szeretet nélküli adakozás haszontalanságáról (lKor 13,3), de szíves adakozásra buzdítja a gazdagokat (lTim 6,18), és szerénységre int minden adakozót (Róm 12,8). Az adakozás végső célja a konkrét célok megvalósulásán túl az Úr dicsőítése. O fogadja el (a% Úr rátekintett Gen 4,3k) vagy ő utasítja el az áldozatot. Ő tekint kedvesen a készséggel adakozóra (2Kor 9,7), és ő ítéli meg a képmutatót (Mt 6,2). Hogy mennyire ez a végső cél, azt a dávidi és páli adománygyűjtésnél látjuk világosan. A templomépítésre összegyűjtött adományok felett Dávid Istent magasztaló imát mond, őt dicsőíti a készségért, lehetőségért és az adakozás eredményéért (IKrón 29,10kk). Amikor Pál az adakozásra buzdítja a korintusiakat, a végső érve az, hogy Isten dicsőíttetik e szolgálat által. így az adakozás az egész istentisztelet, illetve a teljes keresztyén élet célját hívatott megvalósítani: az Isten dicsőítését, az engedelmességet és a Krisztus evangéliumáról való vallástételt (2Kor 9,13). Az adományadás titkosságára vonatkozó jézusi tanítás is (Mt 6,3-4) ezt húzza alá: adományunk Istennek szól, az ő dicsőségét szolgálja. Gyakorlati teológiai vonatkozások A Szentírásból merített példák és tanítások szerint érdemes átgondolni és újragondolni az adakozással kapcsolatos felfogásunkat, szokásainkat és tennivalóinkat. Ekkléziasztikai (és ezzel együtt oikodometikai) feladatunk az egyházi pénz- ügyek, pénzkezelés teológiai átgondolása. A „minden Istené” elvnek és az adományok „visszaadás” jellegének hangsúlyozása lehet a kiindulópont. Ez teremtheti meg azt a felelősséget, amit a babiloni fogságból visszajött nép érzett: Nem fogjuk elhanyagolni Istenünk házát (Neh 10,40). A pénzkezelés anomáliáira, a rossz szokások és a visszaélések okozta károkra az ige több helyen figyelmeztet: lKir 12,7kk — gyűlt a pénz a templomjavításra, de a papok maguknak tették el, e visszaélés megszüntetésére kellett a zárt persely, és a pénz rendszeres megszámolása (lOkk). A Neh 13,10kk pedig arról ír, hogy az elöljárók nem fizették ki a lévitákat, ezért azok elszökdöstek szolgálatukból (vö.: lTim 5,17k) — a következmény: elhagyatott lett Isten háza. A gyülekezeti pénzügyekre és adminisztrációra nézve örök szabály lehet, amit Pál mond az összegyűjtött adományok kezeléséről: gondunk van a tisztességre nemcsak az Ür előtt, hanem az emberek előtt is (2Kor 8,21). Liturgikai szempontból fontos átgondolni, hogy az adakozás jel, annak a jelképe, hogy az egész élet Istené, neki ajánljuk fel. Ezért az adakozásról szóló teológiai oktatást a Róm 12,1-gyei kell kezdeni: okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek. Fel kell készíteni a leendő liturgusokat arra, hogy az adakozásra való felhívás nem a lelkipásztor kedvétől vagy a gyülekezet igényétől függ, hanem prófétai elemként az Isten igényének és akaratának kijelentéséről van szó. A verba solemnia 110 Sárospataki füzetek
