Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Károly: Személyiség - érték - életmodell. A fegyelmezés témakörének megközelítése Makkai Sándor pedagógiai és valláspedagógiai munkásságában
SZEMÉLYISÉG' ÉRTÉK - ÉLETMODELL ni a mindenható intellektuális módszer bálványozásának, és a nevelés centrumába állítani a nevelő személyi hatását, szeretetét, egyéni bánásmódját, szabad alkalmazkodását az egyéniségekhez és felszabadítani a kötött módszer alól a nevelő egyéni alkotóerejét. Mindezek nagy jogos és helyes követelmények, mert a nevelés csakis személyes életközösségen alapulhat a nevelő és a növendék között.”4 A személyiségpedagógia és az értékelmélet szintézise Makkai Sándornál Makkai Sándor munkássága kezdetén a kínálkozó pedagógiai lehetőségek közül a személyiségpedagógiához érezte magát a legközelebb. Ez nem is csoda, hiszen pedagógiai tanulmányait Kolozsváron annál a Schneller Istvánnál5 végezte, aki a személyiségpedagógia hazai úttörője volt. A Pozsonyi Evangélikus Teológia igazgatói tisztéből 1895-ben Kolozsvárra meghívást nyert professzor a korabeli reform- irányzatoktól függetlenül és Linde Eersönlichkeitspaedagogik című művének megjelenése előtt évtizedekkel korábban kidolgozta és tanította axiológiai alapvetésű személyiségpedagógiáját. Schneller István elgondolásának kiindulópontja az a tétel volt, hogy minden ember egy isteni célgondolat hordozója, amely a nevelés segítségével megvalósulhat. így a nevelés nem más, mint törekvés az ideál, a valláserkölcsi jellem megvalósítására.6 A teológus fejjel és szívvel rendszert alkotó Schneller István elvei már önmagukban is kínálták az akkor gyakorló hitoktatónak kinevezett Makkainak, hogy a 4 Makkai Sándor: Hogyan tanítsunk vallást— Gyermektypusok és módszer. Az Út 1916. 120. 5 Schneller István (1847-1939): Apja kőszegi ev. lelkész volt. Tanulmányait Kőszegen, Sopronban, Berlinben és Halléban végezte. 1847-től az eperjesi, majd 1877-től a Pozsonyi Ev. Teológiai Intézet tanára, 1886-tól igazgatója. 1895-ben hívták meg a Kolozsvári Egyetem pedagógia tanszékére. 1913-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Az 1919-es események után 1921 októberétől Szegeden tanított 1923-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Fő műve: Paedagogiai dolgosatok I-III. (1900., 1904., 1910.) Irodalom: Pröhle Károly: Schneller István (1934), Pukánszky Béla: Schneller István. Magyar pedagógusok c. sorozat. O.P.K.M. Bp. 1990. 6 Szerinte a nevelőnek a növendéket úgy kell nevelnie, hogy átsegítse az erkölcsösödés (ethizálódás) értékelő fokozatain. Az „értékképzet” fejlődését három fokozatban írja le Schneller: 1. Az érseki Éniség állapota az, ahol még csak az érzéki ösztönök és az érzéki öntudat működnek. Az ember fejlődésének ezen szakaszában az Én szellemi autonómiájának érvényesítésére még képtelen, de igényli a korládan szabadságot. Az egoizmus jellemzi, csak önmagában lát célt, minden másban csak eszközt. Azt tekinti jónak, ami számára hasznos, és az egyesek iránt érdeklődik. Jellemző az egyoldalú indukció. 2. A történeti Eniség állapota az a fokozat, amikor az ember elfogadja magára nézve a külső törvényeket, mert lemond önértékéről. Tudja, hogy ő történelmi hatalmak része, illetve tag egy családban, egyházban, államban. Ezekben a közösségekben nem azért értékes ami ő maga, hanem az adja meg az értéket, amit tesz, amivel hasznos tagja lehet az illető közösségnek. A haszonelv mellett erénynek számít még ezen a fokon a tekintélyelv elfogadása és az egyéniség önállóságának feladásával tanúsított engedelmesség (deliberatio). Jellemző rá az egyoldalú dedukció. 3. A tissta Eniség állapotára történő eljutás a legmagasabb szint, ahol az ember ráeszmél a maga szellemi méltóságára, Istentől kapott küldetésére, s vállalja szellemi önértékét. A maga lényegének felismerése felszabadítja a külső tekintélyek alá rekesztettség alól. Ezt a fokot nevezi Schneller az ethisált ssemélyiség fokának, amelyen már az erkölcsösödés folyamatát megjárt egyéniségből személyiség lesz. Vö.: Schneller István: Jésus Krissfus a nevelésnek elve. Megjelent folytatásokban: Theologiai Szaklap. 1902-03. 34-49; 114-135; 211-232; 288-326. A tanulmány folytatásának tekinthető As egyéniség és a ssemélyiség as Úitestamentumhan című írása, amely szintén a Theologiai Szaklapban jelent meg 1907. 15-32; 121-136; 233-244; 257-269. Sárospataki füzetek 45
