Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 2. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK! - Barnóczki Anita: "És mikor a pünkösd napja eljött..." Meditation on Acts (2: 1-4)
barnóczki Anita „ÉS MIKORA PÜNKÖSD NAPJA EL' JÖTT..." És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lön nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és ekeié az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.. .(Apcsel 2:1-4) A szobában emberek ültek. Férfiak és asszonyok. Vártak. Együtt. Egy akarattal. Szobában ülök, két évezreddel később. Várok. Egy akarattal. Ha másokkal kellene egy akarattal várnom, közös akarattal, ugyanazt várva, ugyanazt akarva... Hogyan is lehetne? Hogyan is lehetne, hiszen ilyen korban élünk. Csodát ma is várunk, nyolc hosz- szú év után még szavazni is elmegyünk, és amit féltettünk korábban (lábainkat a járástól, kezünket az x-től visszatartva), amit féltettünk vérünktől hasunkért, azt most megtettük hasunkért és talán vérünkért. Csodát várunk a csodában világban, olykor egynek tűnő, „a múltat végképp eltörölni” akarattal, hogy el is feledhessük, és élhessük élhetőbb csodában világunkat továbbra is egy akarat nélkül, hiszen „öldökölnünk és csatáznunk nincs miért, de kell”, hiszen emberek vagyunk, korunk a legszörnyűbb kor, terhűnk a legnagyobb teher, jelenünkben feltűnő múltunk, batyunk, „a legsúlyosabb Nincsen”. Mert ilyenek vagyunk és ilyen korban élünk. Mint ahogy ilyen kor volt száz évvel ezelőtt az akkori embereknek, magyaroknak, kétszáz éve az akkoriaknak, ezer éve... Régen talán könnyebb volt, bár elgondolkodom, milyen lehetett csodákat élni néhány röpke percnyi évig Vele, a testben megjelenttel. Neki hinni, utána indulni, tőle tanulni, közben alakulni, elaludni, megtagadni. Mert olyan kor volt az (is), mikor saját vérével szennyezték a üsztát, az egyeben Szeplőden Bárányt, és olyan kor volt az, amikor még csak nem is tudták: áldozatot mutat be maga az Áldozat. A szobában emberek ültek, és vártak, és egy akarattal imádkoztak együtt. Zavaruk már enyhült — mekkora lehetett, mikor az asszonyok hírül vitték, hogy üres a sír... Mekkora lehetett, amikor megjelent. Sokszor. Tanítva. És milyen mértékben áradt szét a fáradt, ködös, vagy egyszerűen emberivé visszahullott lelkekben a fény, az egyeben Világosság, amikor a meghalt és föltámadott Úr megtörte a kenyeret közöttük. Sárospataki Füzetek 7
