Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dunn, J. D. G.: A meghatározó tényezők. The Determining Factors
A MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK klasszikus módon ez fogalmazódik meg újra Jézus megjelenésének történetében, amikor két tanítvánnyal találkozott az Emmausba vezető úton és abban, ahogy „Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami a teljes írásokban róla szólt (Lk 24,27). A történet jól kifejezi egy egészen új fény derengésének értelmét, és rávilágít arra, hogy miként jön létre az Ószövetség olvasása hagyományos módszereinek teljes újraértékelése. Jézus valóban Messiás volt, és nem keresztre feszítése ellenére volt az; ellenkezőleg a szenvedése a bizonyítéka annak, hogy ő a Messiás, amint azt az Ezsaiás 53-hoz hasonló szakaszok új látása is megértette velük. Mesterük halála a legközvedenebb tanítványai számára Szentírásaik teljesen új értelmezését jelentette. Még inkább ez a helyzet a feltámadással.17 A történeti kutatás számára valószínűleg felfoghatatlan az, amiért az első tanítványok a Jézussal történteket a feltámadásként értelmezték, nem pedig úgy, hogy elragadtatott a mennybe, amint a beszámolók igazolják. Ugyanakkor teológiai tény, hogy a történtekre valóban úgy gondoltak, mint feltámadásra, ráadásul nem pusztán mint egy személy elszigetelt feltámadására, messze megelőzve a végidők feltámadását; az utóbbi váradalom ismert volt a második templom zsidósága idején Dán 12,1-2 óta. Mindenesetre meglepő módon az első tanítványok Jézus feltámadását egyértelműen a halottak feltámadása kezdeteként értelmezték.18 Egy bámulatos látásmódbeli változás történt, amit általában az eszkatologikus terminológiával foglalunk össze.19 A tanítványok hittek abban, hogy az egész emberi történelem csúcsra jutásának realizálódása van folyamatban, és ez az, ami teljesen megváltoztatta gondolkodásukat minden mással kapcsolatban. Jézus feltámadása olyan alátámasztási ponttá lett számukra, amelyen valóságérzékelésük új szintre jutott. Bármilyen nehéz is egy olvasónak két évezred távlatában értékelni a legkorábbi keresztyénség mozgalmas napjait, és akármilyen problémás is egy ilyen fogalmat mint az „eszkatologikus” teljesen egzisztenciális módon értelmezni, ha korunk újszövetségi teológusa nem tesz erre kísérletet, és ha próbálkozását nem koronázza siker, akkor az adott újszövetségi teológia komoly hiányát fogja szenvedni első megfogalmazásai dinamikájának.20 17 A legkorábbi keresztyén hagyományok kutatása világosan megalapította az első keresztyének kereszthez és feltámadáshoz fűződő hitének központi szerepét; az adatokat bibliográfiával foglalja össze a szerző műve: Theology of Paul, 174-77, különösen W. Kramer, Christ, Lord, Son of God (London: SCM, 1996); szintén Hahn, Theologie, 1.134- 40; Schnelle, Theologie, 166-70. 18 Róm 1,4; lKor 15,20. 23; Mt 27,53. 19 Räisänen a korai keresztyén vallásos gondolkodás fenomenológiáját úgy látja, mint amely eszkatológiával kezdődik (Beyond New Testament Theology, 118-19), visszhangozva E. Käsemann híres megállapítását: Az apokaliptika volt az anyja minden keresztyén teológiának — „The Beginnings of Christian Theology” (1960), New Testament Questions of Today (London: SCM, 1969), 101-2). A korai keresztyénség általa elképzelt Wrede-i leírásának egy anyaga megtalálható Morgan Festschriftjében — „Towards an Alternative to New Testament Theology: ‘Individual Eschatology’ as an Example” in Rowland and Tuckett, eds., The Nature of New Testament Theology, 167-85. 20 Lásd például L. E. Keck, „Paul in New Testament Theology: Sum Preliminary Remarks” in Rowland and Tuckett, eds., The Nature of New Testament Theolog/, 109-22: Amikor Jézus feltámadását újraélesztéseként értelmezzük, vagy Jézus folyamatos hatásának tanítváSArospataki Füzetek 117
