Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 1. szám - INTÉZMÉNYÜNK TÖRTÉNETÉBŐL - Szatmári-Karmanoczki Emília: A Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanárai. Honorary Professors of the Sárospatak Reformed Theological Academy
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanárai gyülekezeti szociográfiai kutatásra; A Vizsolyi Biblia nyelve. Az első 50 zsoltár és a Jelenések Könyve tükrében. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanári címmel tüntette ki 1996. szeptember 27-én. Az előző napi tudományos ülésen Galuska Imre Néhány fejezet a Harangod-vidék egyháztörténetéből címmel tartott előadást a Kollégium hallgatósága előtt. 2002. október 5-én hunyt el Kesznyétenben. Dr. Kiss Pál (1926, Prügy — 2006, Miskolc) 1926. augusztus 27-én született Prügyön. Apai ágon Erdélyből, anyai ágon Zemplénből (Bodroghalász, Sárospatak) származik. Ősei református lelkészek voltak. Apai vonalon vele a negyedik nemzedék szolgált lelkipásztorként szülőfalujában: dr. Kiss Pál 38 éven át volt a prügyi református gyülekezet lelkésze. Sárospatakon volt gimnazista, majd Budapesten katonai főiskolán tanult, továbbá Halléban és Lipcsében is folytatott tanulmányokat. Egy évig frontszolgálatban volt Németországban, majd fél évet szovjet fogságban kellett raboskodnia. A háborús élmények megerősítették a lelkészi szolgálat iránti elkötelezettségét. Ezt követően került a Pataki Teológiára, melyet Isten legnagyobb ajándékának tekintett egész életében. Magát Nagy Barna tanítványának, szellemi örökösének tekintette. Az ő közvetítésével és bíztatására ismerkedett meg a barth-i teológiával. Másodéves teológus korától hét éven át angol internátusi segédlelkész volt. 1954-ben, amikor édesapját nyugdíjazták, Prügyre került előbb kihelyezett lelkésznek, majd választott lelkipásztora lett a gyülekezetnek. 1964-től dr. Török István doktorandusza volt Debrecenben. Fő kutatási területe Barth, Kierkagaard valamint a dialektika teológia volt. Az idő és örökkévalóság kérdésével foglalkozott, a teológia és filozófia határkérdései érdekelték, ebben a témában írta doktori disszertációját (Barth Károly időértelmezésének fejlődése és változása, különös tekintettel a Römerbriefre és a Dogmatikára). Politikai okokból csak 1989-ben doktorálhatott. Rendszeresen publikált a Theológiai Szemlében, a Református Egyházban, a Reformátusok Lapjában. Tanulmányai csaknem teljes mértékben megtalálhatók a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben. Első felesége Marcell Ilma volt, aki szintén a Pataki Teológián végzett, majd Gyökössy Endre missziói munkatársaként dolgozott, s akit gyermekszülésben elveszített. 1955-ben feleségül vette Bajusz Katalint, a Sárospatakon végzett kántortanítót, aki 30 évig szolgált kántorként férje mellett a prügyi gyülekezetben. Nyugdíjba vonulásától, 1992. október 1-től Miskolcon élt feleségével. Nyugalmazott lelkészként is folytatta igehirdetési szolgálatait kórházakban, gyülekezetekben. Sárospiiliiki telek 89