Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - J. D. G. Dunn: Mi az Újszövetség teológiája?
J. D. G. Dunn Az egész témához szorosan kapcsolódnak a klasszikus hermeneutikai kérdések, melyek ebben az esetben abból fakadnak, hogy a szóban forgó szövegek nem pusztán történeti írások, hanem olyanok, amiket hívő közösségek használtak szent iratokként, néhányukat több mint két évezreden át. A bibliai teológusnak csak a szöveg nyelvezetével (megfogalmazás), vagy még pontosabban a lényegével (a téma vagy az anyag) (is) kell foglalkoznia? Számításba kell-e vennie a bibliai teológiának azt, ahogyan a szöveget századokon át értették (írás és tradíció), azt a módszert, amely kialakította azokat az előfeltételeket (nyelvészeti, kulturális), melyek a legtöbb huszonegyedik századi olvasót a szöveg olvasására indítják? Milyen mértékben teremti meg a mai olvasás azt az értelmezést, mely a szövegből fakad (a posztmodernizmus kihívása)? Tud-e a bibliai teológus igazán a szöveggel foglalkozni anélkül, hogy megkérdezné, mit jelent saját maga és közössége számára - úgy hinni Istenben vagy Jézusban, ahogy ők hittek? Mennyiben különbözik egy hitbéli aktivista, aki szigorú kritikai módszert alkalmaz bármely más kritikustól, aki arra törekszik, hogy empátiával foglalkozzon egy szöveggel? Röviden: tud valaki bibliai vagy újszövetségi teológiát művelni anélkül, hogy úgy teologizálna a bibliai/újszövetségi írókkal, ahogy ők teologizáltak, vagy anélkül, hogy reflektálna arra, ahogyan teologizáltak. Lényeges-e az „egy” az „egy bibliai teológia” fogalmában, mivel az említett teológia mindenképpen az én bibliai teológiám vagy a tied, sem mint a legszorosabb értelemben véve a Biblia teológiája? A nehézség forrása az írott szöveghez kötődés. Természetesen a szöveg a centrum, és - elkerülhetetlenül, nagymértékben - korlátozó szerepe van az Újszövetség teológiájában, azaz az újszövetségi írások teológiájában, vagyis az a teológia, ami hitelesnek bizonyul és írott szövegeikben jut kifejezésre. De lehet a szöveget egyfajta bálványként is kezelni, mely során tekintetünket egyedül a szövegre szegezzük anélkül, hogy alaposan megvizsgálnánk. Előfordulhat, hogy megszállottan csakis kizárólag a szöveg nyelvezetére figyelünk, szem elől tévesztve a lényeget. Ahogy az a modernizmus klasszikus korszakából származó olyan sok kommentárban is látható, az exegézis többé-kevésbé szó- és szintaxiselemzésre korlátozódik. Vagy egy inkább irodalmilag orientált korszakban az elbeszélő kritikusok könnyen megelégedhetnek azzal, hogy a szöveget saját textuálisan meghatározott (és korlátozott) világában írják le. A bibliai írásokon belüli különböző teológiák közötti kölcsönhatást továbbá korlátozhatjuk, ha azt az intertextualitás által határozzuk meg, mintha az ilyen kölcsönhatás csak egy szerző ismerete és más írott szövegek használata tekintetében működne. Vagy a kánoni kritika megragadhatja a kanonikus szöveg fontosságát, és ténylegesen figyelmen kívül hagyhatja a szöveg minden egyéb formáját. Egy újszövetségi teológia alternatívája - melyet elsősorban vagy még inkább kizárólagosan leírónak tekintünk, ahogy azt a tizenkilencedik századi newtoni és a tudományos vizsgálódás hisztoricista ideáljai behatárolják - új- szövetségi teologizálásnak is nevezhető, ahol az igéből képzett névszó célja, hogy bizonyos mozgási irányt vigyen a feladat értelmezésébe.? Ez részben arról 7 Dunn - Az újszövetségi teológia feladata, hogy olvasói hallják meg, amit az Újszövetség szerzője kifejezésre juttatott, tehát úgy hallgatni, hogy a szöveg üzenete segítsen 132 Sáriispalaki Fii/rlck
