Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szatmári-Karmanoczki Emília: A magyar protestantizmus helyzete a 18. században, tekintettel a Patay-család egyházi szerepére
Szatmári-Karmanoczki Emília len kérdéskört kell, hogy bemutasson a továbbiakban: a magyarországi protestánsok, a magyar protestáns egyházak helyzetét és történetét a században. Magyar protestáns egyháztörténet 1700-1711-ig „A magyarországi protestánsok a XVII-XVIII. század fordulóján voltak történelmük mélypontján.”4 A Magyar Királyság 18. századi története I. Lipót uralkodásával kezdő- dött. A papnak nevelt, jezsuita befolyás alatt álló király hosszú regnálása a vallásszabadság elleni merényletek sorozatával jellemezhető. Lipótnak a protestánsokhoz való viszonyát röviden jellemzi Bársony György - akkor nagyváradi, később egri - püspöknek Veritas toti mundo declarata című munkájában megfogalmazott tétele: a királyt nem kötelezik a protestáns vallásszabadságot biztosító törvények, mert a protestánsok nem létezhetnek a római katolikus vallás sérelme nélküls. Mindez megnyilvánult a gyászévtized (1671-1681) véres ellenreformációjában, majd az 1687-es országgyűlés azon végzésében, miszerint a szabad vallásgyakorlás nem elidegeníthetetlen jog, hanem csupán kegyelmi aktus, azaz „kegyből és elnézésből”4 * 6 még egy ideig megengedi az uralkodó. Az 1691-ben kiadott Explanatio Leopoldina szabályozta a vallási életet közel száz éven át a nyugati és északi országrészekben, tehát a 18. század legnagyobb részében. A rendelet („törvénymagyarázat”?) bevezetett korábban nem ismert terminusokat: a nyilvános és magán vallásgyakorlatot, valamint elrendelt korábban soha nem ismert korlátozásokat: nyilvános vallásgyakorlatot csak az articularis helyeken - röviden az 1681-es törvényben megjelölt 11 vármegye 2-2 településén - engedélyezett. Az inarticularis helyeken csak ma- gán-vallásgyakorlatot engedett meg a protestánsoknak, azaz többek között megtiltotta az igehirdetést, a keresztelést, esketést és temetést, valamint tilos volt a szűk családtagokon kívül áhítat céljából összegyűlni. A nem articularis helyeken lakó protestánsok, az ún. árva gyülekezetek tagjai csak articularis helyeken, azok lelkészeitől kérhették a fenti egyházi szolgálatokat, de kötelesek voltak megfizetni a stólát saját községük római katolikus plébánosának. 4 Csáji Pál: A magyarországi református eklézsiák és prédikátorok első hivatalos összeírása 1725-1729 In: Egyháztörténet 1958.1. sz. 34. p. s Révész Imre: Egyháztörténelem II. Az ellenreformációtól napjainkig 26. p. Debrecen, 1945 6 Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945 124. p. Gondolat, 1985 ? Az 1681. évi soproni országgyűlés XXVI. törvénycikke rendezte a vitás templomok kérdését. Eszerint vissza kellett adni a protestánsok számára azon elvett templomaikat, melyeket még nem szenteltek római katolikus templommá. Valójában ez pusztán elméleti intézkedés volt, hiszen a katolikusok minden esetben sürgősen felszentelték azokat. Kárpótlásul a törvény úgy rendelkezett, hogy 11 vármegyében (Vas, Sopron, Pozsony, Nyitra, Bars, Zólyom, Turóc, Liptó, Árva, Trencsén, Szepes), valamint a végvárakban, a szabad királyi városok és bányavárosok egy részében szabad telket kell kapniuk a protestánsoknak templomépítés céljából. (Articularis helyek). Ezt a törvényt „magyarázza” (magyarázza félre) az Explanatio Leopoldina, amikor úgy rendelkezik, hogy kizárólag e 11 megye 2-2 articularis helyén engedélyezi a nyilvános vallásgyakorlatot.
