Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Füsti-Molnár Szilveszter: Posztmodern spiritualitás és a keresztyén lelkiség Kálvin teológiájának tükrében
Posztmodern spiritualitás és a keresztyén lelkiség Kálvin teológiájának tükrében ténelmi kontinuitás, társadalmi konszenzus vagy egy közös jövőbe vetett reménység szempontjait. Ennek eredője, hogy az alapok-nélküliségben, a relativizmus közepette és a sok szempontból megüresített kontextusban hatványozottan kerül előtérbe az a tapasztalati igény, amely a dolgok jelentésének szükségességére irányulnak, utat törve az értékek felé. Ezek az okok egyre nyilvánvalóbbá válnak a spiritualitás iránt egyre fokozódó érdeklődésben. Felületesen szemlélve a helyzetet könnyen juthatnánk arra a következtetésre, hogy ebben a krízishelyzetben a misszió tekintetében az egyházak is jelentős előnyre tehetnek szert. A vallások, különösen a keresztyénség, egy olyan szilárd világszemlélet alapjainak a fontosságát feltételezi, amelynek fő narratívája a kezdetektől egészen a világ végéig ontológiai értelemben is megalapozza, és egyetemes érvénnyel tölti meg ezt a szemléletet. Sőt a jövőre nézve olyan reménységet hordoz, amely eszchatologiai beteljesedéssel ajándékozza meg az egyéni és közösségi törekvéseket és elkötelezettséget. Amennyiben elfogadjuk a posztmo- dernitásra tett vázlatos megállapításainkat, akkor pontosan láthatjuk, hogy a keresztyénséget lényegileg szinte lehetetlen összeegyeztetni a posztmodernitás kényes érzékenységével. Ezzel ellentétben a nem vallási alapokon kifejlődő spiritualitás jól megfér ezzel a túlérzékenységgel éppen azért, mert fő elemeit teljes mértékben az egyén kívánságainak megfelelően privatizálja. Olyan gyakorlatot tesz így lehetővé, aminek hátterében nem szükségesek a tanbeli megfontolások, ami nem követel meg morális autoritást azon túl, ami az egyén tudata számára elfogadható, amihez nem feltétlenül szükségesek az emberi kapcsolatok vagy szociális felelősség kialakítása, és végül, ami bármikor megváltoztatható, amikor úgy tűnik, hogy már nem megfelelően működik. Olyan elkötelezettségről van itt szó, amely nagyon sajátos értelemben ad valamifajta állandóságot. Alkotóelemeire nézve pedig az egyik oldalon a szubjektivitáson alapuló személyes megerősítésből táplálkozik, a másik oldalon pedig egy olyasfajta kozmikus objektivitásba vetett meggyőződésből tevődik össze, ami bármikor könnyen megkerülhető egy újfajta spiritualitással. A vallásszociológia véleményére építve beláthatjuk, hogy a társadalom modernizációja nem jelenti a vallás feltétlen gyengülését vagy eltűnését.18 Ami azonban egyre erősebben körvonalazódik, hogy a modernizációs folyamatokban a vallások számottevő átalakuláson, változáson eshetnek át. Itt elsősorban nem csupán az intézményesült rendszert érő kihívásokra kell gondolnunk, hanem a vallás tartalmi transzformációira is.19 A vallások tartalmát illető változások okainál felfedezhetjük a posztmodern spiritualitásnak azokat a törekvéseit, amelyek vallásba történő integrációt keresik. Ennek jelei jól mutatkoznak a tőlünk nyugatabbra lévő keresztyén teológia napirendi pontjai között. Az aláb18 Harvey Cox: Religion inTthe Secular City: Toward a Postmodern Theology, Simon & Schuster, 1985. Harvey Cox, Arvind Sharma (edt.) Religion in a Secular City: Essays in Honor of Harvey Cox, Trinity Press, 2001. vagy Peter Berger: The Sacred Canopy, New York, 1969. és Peter Berger (edt.): The Desecularization of the World: Resurgent Religion and World Politics, Eerdmans, Grand Rapids Michigan, 1999; protestáns vonatkozásban lásd különösen is a 3. fejezetet: David Martin, The Evangelical Protestant Upsurge and its Politics Implications, 37-50. 19 G. Dekker: “Is a Reformed Belief Possible in the Post-modern Society?” in H. J. Hendrikus (szerk.): Reformed Encounters with Modernity. Perspectives from three countries, 2001, Stellenbosch: ISSRC, p. 150. Siimspiilaki \niM 63
