Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kádár Ferenc: Az istentisztelet eszkatológiai tartama. The eschatological tenor of the church service
Kádár Ferenc Úgy tűnik, teológiai látásunkban és gyülekezeti gyakorlatunkban az isten- tisztelet eszkatológiai összefüggései olykor mint háttérbe szorítható, járulékos elemek jelennek meg, pedig az Biblia normái szerint a végső dolgokról szóló tanítás az istentisztelet lényegéhez tartozik. A keresztyén istentiszteletnek szervesen kötődnie kell a jövőhöz, az eljö- vendőhöz, mert Isten akarata az, hogy benne és általa „a jövendő világ erői” (Zsid 6,4) megtapasztalhatóak legyenek. Ha az istentisztelet elveszítené eszkatológiai tartalmát, akkor csupán üres emberi szertartássá válna. De ez nem következhet be, ha felismerjük, hogy istentiszteletünk lényegi vonásai mennyire magukban hordozzák ezt a tartalmat. Az alábbiakban néhány ilyen lényegi vonást vizsgáljunk meg. Az istentiszteletnek eszkatológiai tartalma van, • mert az istentisztelet Isten dicsőségének szolgálata, • mert az istentisztelet a feltámadott Krisztussal való találkozás, • mert az istentiszteleti közösség sákramentális közösség, • mert az istentisztelet a mennyei liturgia anticipálása. 1./ Az istentisztelet Isten dicsőségének szolgálata. A Szentirás mind az Ó-, mind az Újszövetségben úgy beszél az istentiszteletről, mint Isten dicsőségének (kábód, doxa) szolgálatáról. Az ószövetségi kultuszt Isten arra használta fel eszközként, hogy általa közvetlenül felismerhetővé tegye dicsőségét. „Izráel Isten dicsőségét nem csupán történelmének eseményeiben és nem csupán a próféták igehirdetésében tapasztalta meg. Az eljövendő dicsőség mint történés, a kultuszban válik jelenné’^. Számos zsoltárban fedezzük fel ennek nyomait (138,5; 145,5; királyzsoltárok, stb.). Az imádság, az ének Isten templomában, dicsőségének lakóhelyén (26,8) zeng, és az Úr dicsőségét hirdeti, aki uralmát kiterjeszti az egész földre (9ó,ikk). így a liturgia is kozmikussá válik: az egész teremtettség hódol Királya előtt, és szolgálja dicsőségét (148,íkk). A gyülekezet, Isten népe különös helyet foglal el ebben a kórusban, mert ők állnak Királyukhoz a legközelebb (148,14), és az Úr gyönyörködik istentiszteletükben, őt magasztaló szolgálatukban (149,4). Az újszövetségi gyülekezet számára is Krisztus dicsősége adja meg az istentisztelet, az ünnep, vagy ahogy Moltmann fogalmaz: „a mindennap szomorúságával szembeni ünnepi lázadás”6 lehetőségét. A tanítványok, az első keresztyének a megdicsőült Úr nevében és jelenlétében gyülekeztek újra és újra egybe. Az első keresztyén gyülekezetek istentisztelete sok részletben különbözhetett egymástól, a lényeget tekintve viszont egységesen a krisztusi tanítást követték. Ezért kimondható, hogy az ősegyház gyakorlata szerint „Isten dicsőítése az istentisztelet alapeleme. Az ő dicsőítése történik a gyülekezeti istentiszteleten és az életben. A gyülekezeti összejövetelek alkalmával a doxológiák, eulogiák az istentisztelet elemei, amelyeket rends Ifj. dr. Bartha Tibor: A dicsőség Isten kijelentésében, in: Theologiai Szemle (ThSz), 1978/11-12.325. 6 Jürgen Moltmann: Isten dicsősége és az egyház küldetése, in: ThSz 1978/11-12. 334. 64 SiiriiN|ii)laki Füzetek
