Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sawyer Frank: Kálvin transzformációs nézete. Some Aspect of John Calvin's Trnsformational views

Kálvin transzformációs nézete

ban az időben). Kálvin azonban gyakran mondja azt, hogy a gonosz egyes formái „még nagyobbak azok között, akik keresztyénnek nevezik magukat”, mint a pogányok között.:*- Az önkritika a biblikus realizmus lényege.

Kálvin kritikusan állt hozzá az emberi hatalomgyakorláshoz, nem egyszer megfogalmazta azt, hogy a hatalom megront. Például: „... minél több hatalommal bír valaki, annál rosszabbá válik, és annál durvábban bánik felebarátjával”.:« Ennél hangsúlyosabban aligha lehetne fogalmazni:

Okosságunkat annyi balga képzelődés rohanja meg, annyi tévelygésnek van alávetve, annyi akadályba botlik, annyi baj hálózza be, hogy egyáltalán nem képes arra, hogy minket vezessen.:*4

Kuyper később továbbvitte a „korlátozott képességek” témakörét az önismeret és a társadalmi cselekvés kapcsán, amikor a szegénység kérdésével foglalkozott, és azt mondta, hogy kétféle problémának kell tudatában lennünk: tévedés és bűnös visszaélés. Végességiink nem bűn, tévedésünk sokszor nem szándékos, az akadályok részei a képnek, de a gőgösség és kapzsiság bűne az, ami nehézzé teszi a társadalometika kérdését.«

Nem vezet-e azonban bűnösségünk kálvinista hangsúlya tétlenséghez, hiszen kételkednünk kell abbéli képességünkben, hogy „bármilyen jót” is cselekedhetünk. Számos félreértés övezte ezt, és a későbbi kálvinizmusban érdekes elferdiilései jelentkeztek ennek, olyanok, amelyek különböznek Kálvin hozzáállásától. A gyakorlatban sok kálvinistánál az Isten mandátumainak való engedelmesség tana olyan elsőbbséget élvez, hogy a tétlenség nem válik jellegzetes kálvinista tulajdonsággá. A szociológusok és pszichológusok gond nélkül „hiperaktívnak” határozták meg a kálvinizmus több megnyilvánulását, mely megnyilvánulások arra hivatottak - ahogyan azt Max Weber mondta -, „hogy igazolják kiválasztottságukat és elhívásukat”. Weber elképzeléseiről később még többet szólunk. El kell azonban ismernünk, hogy a reformista cselekvés párhuzamos hatást is kifejt: a bűntudat megbénító érzését kelti, amikor nem elegendőt érünk el. „ A szüntelen fegyelmezett reformizmus vagy az abból adódó bűntudat - hogy nem vagyunk szüntelen reformisták - a kálvinista társadalmi kegyesség jellegzetes összetevői.”*'’ Saját bevallásunk szerint mi, kálvinisták nagy bűnösök vagyunk, de ennek leszögezésével az is köztudott rólunk, hogy nagy moralisták is, akik mindenkit és mindent meg akarunk változtatni. Kálvin saját jelmondatát - „Szívemet Néked áldozom, Uram - gyorsan és őszintén” - erőteljesen cselekvő módon kell érteni. Az „áldoz” szó

*2 Ez a megfogalmazás a keresztyének által a háborúban elkövetett kegyetlenségre utal, Sermon on Deuteronomy 20:16-20, Friday 20'1' December, 1555 - reprint in The Legacy of John Calvin. Hasonló megfogalmazásokat gyakran találunk Kálvinnál, amikor arra mutat rá, hogyan követnek el mulasztásokat vagy gonoszságokat a gazdaság vagy a politikai hatalommal való visszaélés területén.

:,:* Calvin’s Commentary on James 2:6.

:*4 Institutio, II.ii.25.

»5 W. Skilien, Abraham Kuyper: The Problem of Poverty (Grand Rapids: Baker Book House, 2002).

:*fi Wolterstorff, Until Justice, 21.

Sárispalaki Fü/Tlrk 45