Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fazekas Csaba: Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök és Beöthy Ödön két leválváltása a vegyes házasságokról (1839). Two Exchanges of Letters between Bishop Ferenc Lajcsák and Ödön Beöthy about Mixed Marriages (1839)
Fazekas Csaba tem következtében embertársaimat én is felekezetre tekintés s személyválogatás nélkül szeretve ölelem, s azok erőmtől telhető tettleges boldogításának szent ösztöne mozgatja szívemet mind magános, mind közönséges életemben.”) Végül felszólította a püspököt, hogy hagyjon fel ilyen irányú dorgálásával és fenyegetésével. Lajcsák bő két héttel később válaszolt, ami azért érdekes, mert közben, a vármegye július 8-i közgyűlésén elfogadta Szilágyi Lajos tiltakozását a püspöki körlevél ellen, és annak - a később „antipasztorálé” néven elhíresíilt, röpirat- nak tekinthető beadvány téziseinek - elveit magáévá tette. A vármegye határozottan kiállt május 6-i határozata mellett, sürgette az uralkodót, hogy szüntesse meg a „türedelmetlenséget lehellő, de egyszersmind a világos törvény el nem magyarázható szavaiba homlokegyenest ütköző” körlevél következményeit, büntesse meg Lajcsákot és követőit. Kifogásolták, hogy az uralkodó „hathatós rendelkezései megfoghatatlanul késnek, az elhintett rossznak mag- vai erőre kapva növekednek, s ami eddigelő csak mint elv, a törvénytelenség borítékjában lappangott, most abból kivetkezve, tettleg törvényszegéssé vált” - utalva arra, hogy a papok püspöki rendelkezés alapján megtagadták a vegyes házasságok megáldásátjs A Lajcsákot kemény szavakkal megrovó határozat egyben az egyház hatalmát a világi hatalom fölébe emelni akaró katolikus törekvések elutasítása is volt. Mind Beöthy válasza, mind e megyei határozat szerepet játszhatott abban, hogy Lajcsák július 14-én kelt válaszának (M. 3. sz. dokumentum) hangneme jóval kevésbé fölényeskedő', utasító, inkább - megpróbálva átvenni Beöthy vitastílusát - részletesebb kifejtéssel próbálkozott. Nem pusztán parancsolja Beöthynek, hogy rendelje alá magát az egyház tekintélyének, hanem megkísérli meggyőzését, már csak azért is, mert - tipikusan katolikus egyházi érvet megszólaltatva - tájékozatlansággal, a katolikus egyházi tanítás egyoldalú, felületes ismeretével magyarázta egyik híve (Beöthy Ödön) egyházellenes felfogásának kialakulását. Kiindulópontja mindazonáltal nem változott. Teljes nyíltsággal leírja, hogy csak ők lehetnek „teljes és tökéletes birtokában Jézus tanításainak”, rajtuk kívül üdvösség elképzelhetetlen. Utóbbi pedig - írja - „a katolikus hitnek fő és sarkalatos, közönségesen ösmért elve, mely nélkül lenni megszűnt, melyet tanítani, tartani és terjeszteni nemcsak szabad, hanem kötelessége is”. Ebből pedig következik - a későbbi egyházpolitikai vitákban gyakran felmerülő egyházi álláspont -, miszerint a reverzálist nem adó vegyes házaspárok áldásmegtagadása lényegében nem más, mint a katolikus hitvédelem eszköze. Az egyház mindig is ellenezte a vegyes házasságokat (hiszen így a katolikus egyházban biztosan üdvözülő fél egy biztosan elkárhozóval kötötte ösz- sze életét), azzal, hogy reverzális esetén mégis megtette, csak pozitív hozzáállását bizonyította, illetve azon reménységét nyilvánította ki, hogy a születendő gyermekek kötelező katolikus kereszteltetése révén újabb lelkeket ment meg. Lajcsák érvelésében Beöthy vallási tévelygése nem különböztethető meg a végső elvallástalanodástól, amit — szerinte is - kifejez, hogy a bibliai igéket pusztán önmagukban kezelte, nem párosította az egyház tekintélyével, hagyományával. („Egynéhány textust kölcsönözött [...] az írás szavaiból, [...] melynek *5 TREKNKt. R 607.120. 7. t.
