Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Paul Wells: A kisebbségi lét kihívásai. Challenges of Being a Minority

Paul Wells la'icité az állam semlegességét jelenti vallási és etnikai származást érintő kér­désekben. „Az állam semmit nem hisz.” Ebben a vonatkozásban meghatározó a szabadság, egyenlőség, testvériség központi republikánus értékeire nézve. A 19. század második felében a katolicizmus hatalma ellen folytatott, a szabadságért való küzdelemben a francia protestantizmus szövetkezett a la'icité egyre növekvő áramlatával, amely vezetői köztársaságpárti szabad gon­dolkodók voltak. Ezek a szövetségesek a szabadságért folytatott küzdelemben ellenségek voltak ideológiai szinten, mivel bírálták a vallásos gyakorlat bármi­lyen formáját. Minél inkább engedte a protestantizmus, hogy áthassa a szabad gondolkodás, annál inkább kockáztatta vallásos identitását, és az „egyháziat- lan tolerancia” kifejezőjévé vált.39 Ez a két tűz közötti állapot soha nem volt könnyű. Végső soron a protes­tantizmus nem fordulhatott biztonságért sem az egyházhoz, sem a társadalmi haladó mozgalmakhoz. „A protestantizmus az egyetlen olyan csoport Francia- országban, amely vallási kisebbség, deszakralizált vallás és keresztyén hitval­lás... A két Franciaországgal szemben a protestantizmus az egyetlen, amely mindkét irányba vonzódik.”4" A keresztyén és a láique vált ennek a kisebbség­nek a Jekyll és Hyde identitásává a túlélésért folytatott harcban. Amikor a protestánsok a szekularizmus támogatóiban leltek szövetsége­sekre, visszanyerték társadalmi megbecsülésüket és tekintélyüket oly mérté­ben, mely aránytalan volt számbeli erejükkel. Győzelmet aratva és szabad teret biztosítva maguknak az egyház és állam szétválasztásában elveszítették straté­giai pozíciójukat, egy újabb politikai - inkább kicsi - párttá váltak. Amikor a század második felében a katolikus egyházhoz fordultak az ökumenikus törek­vések vágyával, annak a kockázatnak tették ki magukat, hogy a katolikus több­ség elnyomja őket. A túlságosan szoros szövetség akár a társadalmi haladás erőivel akár a keresztyénség hivatalos képviselőivel Franciaországban mindig is gyengítette a protestáns kisebbséget. Az első esetben a jellegzetes protestáns alapállás jó szándékú humanizmusba halványult, a második esetben pedig a protestan­tizmus mint olyan a megszokott hit veszélyének volt kitéve. A francia protestantizmus problémája tehát egy uralkodó, erős és gyakran ellenséges vallási többséggel összefüggésben kerül meghatározásra. A római katolicizmussal szemben a protestantizmust saját struktúrája is gyengítette, mely hiányosságokat hordoz az institucionalizmus, a szakralitás és az egyete­messég szempontjaiból.41 Azok a pozitív kapcsolatai, melyeket a modernség fejlődésére való tekintettel tartott fenn - a katolicizmussal szemben - inkább gyengítették, mintsem hasznot hoztak számára.“*2 39 Baubérot, Le Protestantisme, 223. skk. 4° Baubérot, Le Protestantisme, 233. A „két Franciaország” a római katolikus Francia- ország és a republikánus Franciaország. Vö.: Jean Baubérot, La morale láique contre Vordre moral (Paris: Seuil, 1997); Émile Poulat, Liberte, la'icité: la guerre des deux France et le principe de la modernité (Paris: Cerf-Cujas, 1987). 41 Jean-Paul Willaime, La précarité protestante (Génévé: Labor & Fides, 1992), 11. 42 Steve Bruce, A House Divided. Protestantism, Schism and Secularisation (London: Routledge, 1990). 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom