Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: Folt és ránc nélküli egyház. Church without Spot or Wrinkle
Folt és ránc nélküli egyház sem szerint a sokféleségben érvényesülő egység az, ami az egyház lényegének megfelelő prespektívát adhat az ecclesia simne macula et ruga feszültségében, amely az egyházi létben olyan egzisztenciális meghatározottságként áll előttünk, amely egyszerre figyelmeztet arra, hogy az egyház több mint puszta ideológia vagy az ideológiáknak kiszolgáltatott élet. Az egyházi létnek Isten igéjét követő magatartássá kell válnia elvi és gyakorlati értelemben is. Olyan ekkléziológiai felelősséget kell magunkénak vallani, amely a különbségek ellenére is az egység munkálásban érdekelt a helyi gyülekezetektől elkezdve a nemzeti egyházon át az egyetemes egyházig. Éppen ezért kell világosan megfogalmaznunk, hogy a donatista tényezők nem redukálhatok pusztán arra a casus bellire, amely a kollaboráció körüli vitás helyzetet jelentette. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ez a kérdés figyelmen kívül hagyható lenne, a megválaszolás azonban egészen más alapokra kerül, amennyiben az egyház helyesen tisztázza lényegének alapjait. Az egység kérdésénél a donatista tényezőkre tekintettel azt is ki kell emelni, hogy a megváltozott körülmények között nagyon csekély mértékben volt jelen az a közösségtudat és szolidaritás, amelyeknek meghatározóaknak kell lenniük Isten népe közössége számára. Ehhez elsődlegesen magával Istennel kell párbeszédbe helyezkedni, melyben az egyház a hitvallás hangján tárja fel valós helyzetét és elkötelezettségének szándékát Isten előtt, ami merőben új státuszt jelenthet a mindenkori környezete számára. A rendszerváltás utáni időszakban a donatista tényezők megjelenése ezzel az aspektussal összefüggésben nagyon csekélynek mondhatók, így ezt semmilyen egyházi egyetértés (consensus ecclesiae) nem jellemezhetett. 2) Az egyház szentsége a gyülekezet istentiszteletében, sákramentumi gyakorlatában, liturgiájában, a gyülekezet életében juttathatók leginkább kifejezésre, hiszen itt kapcsolódhat legközvetlenebbül szentségének forrásához, a Szentháromság egy Istenhez. A jelent részben meghatározó negatív ekldéziológiai modellek alapjaiban állítják próbák elé a Magyarországi Református Egyházat a szentség kérdésénél, ahol Isten kegyelmének elsőbbsége háttérbe szorul az emberi igazság és igazságszolgáltatással szemben, és a megbékélés teológiájának félreértéseit eredményezheti. Ezt tapasztalhattuk meg például az 1989 utáni időkben, amikor az egyház nem találta meg a megfelelő kiutat a múltbéli egyházi kollaboráció jelent meghatározó feszültségeiből. Az egyházfegyelem és egyháztagság akkut problémái is hasonlóképpen az egyház szentségének elvi és gyakorlati félreértésére vezethetők vissza. A folt és ránc nélküli egyház képe az egyház tisztaságával és tökéletességének témaköreivel összefüggésben kifejezetten is előtérbe kerülnek mint az egyház ismertetőjelének a kérdései. Az egyház könnyen eshet abba a csapdahelyzetbe, ami a donatista ekkléziológia kezdetén is jelen volt. Nevezetesen, hogy fokozatosan előtérbe kerül egyre magasabb fokra állítva az egyház tagjaival szemben elvárt tökéletesség, amelynek a végén az öndicsőítés hamis képei egyházi egotizmushoz vezetnek, amit másként kifejezve nevezhetünk egyházi szakralizációnak is. Ebben a helyzetben az egyház teljesen elfordul a világtól, csak belső világa lesz számára meghatározó, így a reális valóság értékelése komoly hiányokban szenvedhet megfeledkezve a világban betöltendő küldetésről. Másrészről ugyanakkor valós veszélyként fenyeget az ellenpólusban je127
