Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Frank Sawyer: Teológiai-etikai kérdések az első kőtábla parancsolataiban

Frank Sawyer Megtarthatják-e a pogányok a törvényt? Szükséges-e a törvény „első táblája” (Isten imádása és tisztelete) a „második tábla” (felebarátunk iránti szeretet és tisztelet) betöltéséhez? A világon mindenhol — a modernizmus új racionalista-ateista korszakáig — az emberek hittek istenekben, és istenfélelmük erkölcsi követelményekkel is összefüggésben állt. Pál említi, hogy akik törvény nélküliek, nekik is van szívbe írt törvényük (Róma 2:14-15 és szövegkörnyezete). Érthetjük ezt úgy, mint ami nem azt jeleni, hogy annyira jó szívük volt, hanem azt, hogy az Isten törvénye igenis általában ismert, mivel része az emberi élet erköl­csi felépítettségének. Isten törvénye a regnum naturae, a természeti törvény révén ismert, mely része az „általános kegyelemnek”, vagy annak, amit a teremtés struktúrájának mondunk. Az erényeket mindenhol dicsérik, a gonosz cselekedeteket pedig kárhoztatják. A hagyományok kihatással vannak erkölcsi felfogásunkra, az emberek pedig mint egyének és különö­sen mint ideológiák követői újból és újból „feltartóztatják az igazságot.” (Róma 1:18) Két oldala van tehát az egész történetnek: Isten törvénye nagyjából kiolvasható a teremtésből, mi azonban gyakran feltartóztatjuk az igazságot. Az a kérdés, hogy vajon a nem keresztyének meg tudják-e tartani az Isten törvényét, a következőképpen válaszolható meg: minden ember­nek — keresztyéneknek és nem keresztyéneknek egyaránt — lehetőségük van arra, hogy erkölcsös életet éljenek vagy arra, hogy megszegjék Isten erkölcsi követelményeit. Mindannyiunknak van lelkiismerete és lehetősége a jó cselekvésének megtanulására. A Heidelbergi Káté megmagyarázza, hogy az igaz engedelmesség igaz hitből, Isten törvénye szerint és az O dicsőségére történik. (91. kérdés-felelet) Az első parancsolat azért fontos, mert a magunk dicsőségére történő erkölcsösség nem elég. Az akkor már nem erkölcsi jó, hanem önelégültség és gőg. A Róma 2-ben Pál apostol arra mutat rá, hogy Isten az alapján ítéli meg az embereket, hogy mennyi világosságot kaptak. A pogányok lehetnek rendes, erkölcsös emberek. Mint ahogyan a keresztyének között is vannak olyanok, akik nagyot buk­nak erkölcsi döntéseikben. Senki sem tartja meg Isten törvényét teljesen. A lényeg az, hogy amikor ismerjük Isten kijelentését Jézus Krisztusban, még teljesebben ismerjük Isten jóságos Szendéikét: hozzánk való kegyel­met és bűneink megbocsátását. Ez új etosz-keretbe helyezi etikánkat. Egy pogán;' és egy keresztyén egyenlők lehetnek igaz és igaztalan voltukban is. A keresztyénnek az az előnye, hogy sokkal többet tud Isten akaratáról. Megvan az az előnyünk is, hogy egy szerető Isten kezébe tehetjük le bu­kásainkat, mulasztásainkat. A keresztyén embernek megvan az az előnye, hogy megvallja: igaz volta Krisztus engedelmességéből van. Jóllehet, két­ségtelenül vannak nagyon jó pogányok, a pogány világra általánosságban mégis csak az jellemző, hogy vakká teszi őket az igaz Isten tudomásul 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom