Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hős Csaba: Csikesz Sándor valláspedagógiai látása
Hős Csaba Csikesz Sándor valláspedagógiai látásának néhány mai aktualitása Csikesz Sándor valláspedagógiával kapcsolatos hozzászólásainak megismerése talán nem haszontalan, hiszen közhellyé vált már a régi bölcsesség, hogy a múlt ismerete nélkül lehetetlen a jövő felé indulni. Sőt, Csikesz ez irányú munkásságának megismerése talán félreteteti velünk azt a görbe tükröt, mellyen keresztül gyakran katechetikai, valláspedagógiai munkásságunkat szemléljük, s óhatatlanul felhívja a figyelmünket néhány mai akut problémára, de talán egyházi életünk és szolgálatunk jó néhány neuralgikus pontjára is. Ezért, a teljesség igénye nélkül, gondolatébresztésként, hadd verjek hidat Csikesz látása és mai helyzetünk közé, és véleményének gazdag tárházából csak néhányhoz hadd fűzzek kommentárt. Nem feladata ennek a dolgozatnak azt megítélni, hogy válságban van-e egyházunk katechetikai szolgálata, s ha igen akkor miért. Két dolog azonban biztos. Egyfelől az, hogy Csikesz korának számos jellemzője ma is valóság. Gondoljunk csak a szürke internacionáléról mondottakra, vagy a népegyházi struktúrából örökölt, gyülekezeteket megnyomorító viszonyokra, melyek akadályai lehetnek a katechetikai munkának. Másfelől pedig az, hogy az egyházunk által több mint másfél évtizede nagy lendülettel elkezdett katechetikai munka nem látszik beváltam a hozzá fűzött reményeket. Hiszen annak ellenére, hogy az óta már szinte egy egész generáció ült ott hittanórákon, mégis hiányozik gyülekezeteink javarészéből a fiatalok és fiatal felnőttek általunk már katechézisben részesített csoportja. Éppen ezért lehet inspiráló, továbbgondolkodásra késztető, esetleg új impulzusokat is adó Csikesz számos elképzelése a hittanoktatás céljáról és módjáról. A cél tekintetében mai viszonyaink között újra aktuálissá válhat az a szemlélet, mely missziói jelleget kölcsönöz a hittanoktatásnak. Tennészetesen úgy, hogy szem előtt tartja annak gyülekezetépítő, gyülekezetbe integráló jellegét. Hiszen — bár a hittanórák többsége ma iskolákban foly'ik — a hittanoktatás egyházi, gyülekezeti ügy. A módszer tekintetében szinte kivétel nélkül egyetérthetünk Csikesz gondolataival, abban az esetben, ha vele együtt az igehirdetés egy speciális alkalmának, lehetőségének látjuk a hittanórát, ahol minden részleten keresztül az ige üzenete szólal meg. így lenne elkerülhető hittanóráink régi történetek elmesélgetésévé, moralizáló előadássá, vagy7 éppen rajzszínező szakkörré silánvulása. A hittanoktató személyéről, habiüisáról, attitűdjéről mondottak aktualitására csak nagy bátorsággal hívhatja fel az ember a figyelmet egy olyan korban, mikor a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről alkotott elképzelések úgy7 eresztenek gyökeret egyházunkban is, hogy már a legbotrányosabb dolgok felett is csak csodálkozunk. Arról pedig, hogy a hitoktató és lelkipásztor egymásrátalálása mennyire fontos, tel40
