Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Pocsainé Eperjesi Eszter: Bibliai növénymotívumok az úrihímzéses úrasztali terítőkön
Bibliai növénymotívumok az úrihímzéses úrasztali térítőkön Az európai reneszánsz legkedveltebb mustrái, mintái így korán eljutottak Magyarországra. Itthon a keleti művészet hatásaival keveredve fejlődött ki a sajátos magyar hímzés: az úrihímzés. Ez a hímzésfajta díszítette a hölgyek ruháját, a férfiak dolmányát, mentéjét. Az arany-ezüst szál csillant meg a solymászó hölgyek tarsolyán. Hímzettek voltak az ágytakarók, párnavégek, étekfogó kendők; hímzett volt minden, amit igazán szépnek, előkelőnek akartak látni. így volt ez a református gyülekezetek, eklézsiák életében is. A magyar úrihímzés egyik legjellegzetesebb válfaja az úrasztali terítő. Ha egy gyülekezet gazdag volt, asszonyai, gyülekezeti tagjai arra törekedtek, hogy minél szebb térítőik, klenódiumaik legyenek. Történelmünk viharai következtében sajnos minden emlékünk nem maradhatott fenn, de rendkívül gazdag anyagot őriztek meg számunkra az egyházládák mélyei és a parókiális szekrények polcai. Ezeket a térítőkét csak úrvacsoraosztás alkalmával használták gyülekezeteinkben. Ezért maradhatott ránk ez a rendkívül gazdag úrihímzéses terítőanyag, évszázadok távlatából hirdetve a kor asszonyainak hűségét, igényét, adakozó kedvét. Míg a világi textíliák díszítése a kor követelményeinek megfelelően változott, a református egyház textíliáin ez a hímzésfajta a 19. század elejéig élt. Az úrihímzéses úrasztali térítők megőrizték hímzőművészetünk három évszázadának történetét. A református templomok úrasztali térítőinek mintája a négy sarokból kiindulva középfelé halad, dús virágokat és leveleket hordozva hajlékony szárán. Az oldalakra általában hangsúlytalanabb virágminta került. Sokszor gazdagon hímezték a térítők közepét, ráhímezve az adományozó nevét, a készítés idejét, bibliai idézeteket és különféle szimbólumokat. Az úrasztali térítők, keszkenők általában lenvászonból, vagy patyolatból - a mai lenbatiszt őse - készültek. A len és a pamutszövetek közül a különböző vastagságúakat más-más célra használták, és a leírásokban elnevezésük is különbözött. Az, hogy finomabb vagy durvább szövetet alkalmaztak, inkább függött viselőjük társadalmi helyzetétől, semmint az alkalomtól, amikor használták. Patyolat volt a neve a legfinomabb fonalú, de ritka szövésű pamutszöveteknek. A gyolcs, valamivel durvább, vastagabb anyagot jelentett, míg a vászon lehetett a leghétköznapibb, legdurvább közöttük. Ezen túl természetesen még számos anyagfajta és elnevezés ismert, pl. pálcás gyolcs, ami csíkozot- tat jelent, zörgő gyolcs, amin keményített patyolatot kell érteni. A díszruhák, paplanok, függönyök, asztalterítők mintás vagy sima bársonyból, brokátból, nehéz, fénylő atlaszselyemből készültek. A különlegesen szép párnahuzatokat fehér, vagy világos színű selyem taftból is készítették. A hímzések vont arannyal, vagy vont ezüsttel - skófiummal - sodratlan vagy sodrott selyemfonállal és nagyon ritka esetben gyapjúfonállal készültek. A 17. századi hímzések technikáját vizsgálva azt látjuk, hogy azokon 25 féle öltésvariáció fordul elő. A virágos mustrák, feliratok, előforduló alakos ábrázolások gondosan szerkesztett egységgé fonódnak össze. így ma is él és virul a gránátalmabokor, a tulipán, a rozetta, szegfű, és sorolhatnám a sok virágot. A szőlőfürtök, kacsok, indák, azoknak kunkorodó, kacskaringós szárai mind-mind mutatják, hogyan fejlődtek a térítők mintakincsei korról-korra, nagy teret engedve a magyar nők teremtő fantáziájának, szívből fakadó hitük megbizonyításának. 87
