Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Tonhaizer Tibor: Luther után - Marx előtt. Egyházak a történelem és az ideológiák sodrásában
Tonbaizyr Tibor tett egyházakat nagyobb mértékben kellene bevonni a politikába egészen addig, mígnem megvalósul a porosz protestáns államegyház. „III. Frigyes Vilmos uralkodása idején 1815-ben a lutheránus és református egyház^ a~ óporos~ unióban egyesült. ^4 protestantizgnusnak államegyházzá való megmerevedése ellen jobboldalt a régi lutheránusok, valamint a~ újpietista ébredést mozgalom lépettfel.”21 A heves tiltakozás emberileg nézve persze teljesen érthető, hiszen a trón és az oltár összefonásának szándéka, amit a római egyház a constantinusi fordulat óta töretlenül képviselt, sokak számára az ideológia szintjén is elfogadhatatlan volt. Egészen egyszerűen szólva nem kértek ebből a mintából, s nem akarták ezt az eszmét átemelni immáron a protestáns vallás- gyakorlatba. A politikai hatalomnak az egyház életében történő érdekérvényesítése ellen talán az a Friedrich Schleiermacher (1768-1834) harcolt a leg- vehemensebben, akit az utókor a 19. század egyik kétségkívül legnagyobb német protestáns teológusaként tart számon. O magát az egyesülési folyamatot teljes befolyásával támogatta, de elvetette azt a koncepciót, miszerint bármely uralkodó erőszakkal avatkozhasson be az egyház ügyeibe.22 Márpedig tudvalevő, hogy a protestáns unió megteremtését is maga a porosz király kezdeményezte, mellyel az állam vezetése erős ideológiai alapokat kívánt teremteni a békés, kiegyensúlyozott közállapotok megvalósítása és megszilárdítása céljából. Az uralkodó már 1817. szeptemberében deklarációt adott ki, s ebben a reformáció kerek évfordulójának küszöbén „emlékeztette” az érintetteket arra, hogy milyen bölcs dolog lenne megkötni a protestáns uniót a szóban forgó jubileum alkalmából. Frigyes már csak azért is kezdeményezte az unió megteremtését, mert noha maga az uralkodóház 1613 óta református volt, annak tagjai két évszázad leforgása alatt sem tudták elérni a poroszországi protestantizmus egységesítését. A tervek nem egy esetben éppen az evangélikus teológusok hajthatatlanságán bukott meg, de most végre elérkezettnek látszott az idő az unió létrehozására. Az eredeti politikai célkitűzések mégis hamar a feledés homályába süllyedtek és Frigyest az idő múltával jobban lekötötte az általa is szükségesnek ítélt liturgikus reformtervezet megvalósítása, mintsem a politikai szempontok érvényesítése. „ A király valóban kegyes, lelkiismeretes, bár nem túlságosan styles látókörű férfi volt, aki alapos tanulmányai ellenére is laikusként ítélte meg a dolgokat. Egyol21 Heinrich August Winkler: Németország története a modern korban. I.k., Osiris, Bp. 2005. 89. 22 Schleiermacher herrnhuti intézetekben tanult és fiatal korában ő maga is a pietistákhoz csatlakozott. Később szembefordult a piefizmussal és teológiáját filozófiai alapokra építette. A vallások nagy világában egy fejlődési folyamatot tételezett, mely eszme végső soron elvezette őt oda, hogy ne gondolkodjon hitvallásokban, sőt felekezetekben sem. O volt az un. kulturprotestantizmus első nagy teológusa. 20
