Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Tonhaizer Tibor: Luther után - Marx előtt. Egyházak a történelem és az ideológiák sodrásában
Tonhaizgr Tibor paritásos államrendszer lépett a századokon át bevettnek számító felekezeti államrendszer helyébe. Ráadásul azzal a lépéssel, hogy II. Ferenc 1804-ben lemondott a németrómai császári koronáról és felvette az Ausztria császára címet, két esztendővel később, 1806-ban maga a Német-római Birodalom is megszűnt létezni. Az osztrákok, a poroszok, a bajorok és az egykori birodalom többi germán népe most már valóban a saját útjait járhatta, hiszen még formálisan sem állt felettük egy a saját érdekeit minden áron érvényesíteni kívánó központi hatalom. Az új század azonban a világnézet, a tudomány és a művészetek területén is jelentős változásokat hozott a korábbi állapotokhoz képest, mely változásokat részben a filozófia indukálta. A felvilágosodás racionalizmusát szinte törvényszerűen váltotta fel a szépre, a jóra, s egyben a középkor állandóságára áhítozó, de valahol mégis újnak számító eszmei irányzat: a romantika. S noha Tokody Gyula szavaival élve „a romantikának közel sem voltak olyan kimagasló alakjai, mint a klasszikának”,1K azért a német területeken számos jeles filozófus, költő és író ragadott tollat annak érdekében, hogy érthetővé, s egyszersmind befogadhatóvá tegye kortársai számára a konzervatív gondolkodáshoz fűződő viszonyának mélyben gyökerező indítékait. Valóban — a forradalmak után — úgy tűnt, hogy Etuópa népei fogékonyságot mutatnak a régi-új eszmeáramlat befogadására. A katolikus egyházi élet felvirágoztatásában pedig — mely felekezet időközben a szekularizáció hatására hihetetlen mértékű létszámbeli fogyatkozást könyvelhetett el — igen komoly szereppel bírt. Szántó Konrád kifejezetten a németországi állapotokra fókuszálva így ír erről: német egyház nagyarányú magára találását mindenekelőtt a romantika szellemi, irodalmiművészeti irányzata segítette elő, mely a hideg, valamint szárazfelvilágosodással szemben felébresztette a vágyat a természetfeletti világgal kapcsolatos teremtő és misztikus élményekben részesítő vallás iránt...”v) Ez egyben azt is jelentette, hogy a régmúlt állandóságát képviselő katolikus egyház nem pusztán azok számára tűnt üdvös, de legalábbis elfogadható szervezetnek, akik kiábrándultak a hűvös racionalizmusból, hanem sok olyan protestáns számára is, akik Luthert és a reformációt kezdték okolni a középkor „idillikus állapotainak” felszámolásáért, s mi több, Németország területi, gazdasági, kulturális stb. kohéziójának, s így nagyságának megszűnéséért. S hogy a romantika ideológiája mennyire nem tett jót annak a hagyományos, vagy ha úgy tetszik konzervatív protestantizmusnak, melynek szellemi gyökerei a reformáció koráig nyúltak vissza, arról Jós Colijn egyháztörténész a következőket írja: „Teológia terén a romantika nemcsak a felvilágosodás ellen fordult, hanem a klasszikus reformatori tanítást is visszautasította. belemerült a misztikába és a vallásos érzésekbe. Megmaradt az individualizmus. * 19 IH Tokody Gyula - Niederhauser Emil: Németország története Akadémia, Bp. 1972. 145. 19 Szántó, i.m. 376. 18
