Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében
Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében egész idő alatt emberi kiutat keresett emberi magányából, amely lényegénél fogva csak a semmibe vezethet. Ez motiválja teológiai útkeresését, de csak a film végén érti meg, hogy Istent magáért kell keresni, nem önmaga vigasztalásáért, biztonságáért, hanem mert Isten Isten, az ember pedig a teremtménye. Meg kell tanulnunk, hogy az egyetlen elfogadható és üdvös doxológia csak az lehet: Gratias agimus tibi propter magnam gloriam Tuam. Tomasnak — és benne minden embernek - krisztusivá kell válnia. Szabadságának súlya alatt válaszolnia kell Isten megszólítására: fel kell vennie keresztjét és hirdetnie kell, hogy Isten szent minden útjában. Tomas, aki nem tud igent mondani Martának, akit lát, egy pillanatig képesnek és késznek érzi magát arra, hogy igent mondjon Istennek, akit nem láthatás Steene ezzel szemben az utolsó jelenetet „a végső kétségbeesés tettjé- nek” tartja: Tomas Martát is magával rántja halott világába, Istentől és emberektől elszakítva.86 Mindkét értelmezésnek ellentmond az a megjegyzés, melyet Bergman fűzött a filmhez: nem Istenről vagy a hiányáról szól — ahogyan arról sok kritikus elméleteket gyártott hanem a szeretet megváltó erejéről.8? A trilógia szereplőinek többsége halott, teljesen halott. Nem tudják, hogyan szeressenek vagy egyáltalán, hogyan érezzenek érzelmeket. Elvesztek, mert nem tudják, hogyan lehet a másik felé fordulni, a másikat elérni.88 III. A film és a teológia lehetséges találkozási pontjai X. Bevezetés A Bergman által ábrázolt alapvető emberi megtapasztalások és emberi kapcsolatok három fő téma köré csoportosíthatók: elhagyatottság, szenvedés, kommunikáció. Ezek a témák teljes mértékben soha nem választhatók el az ember vallásos tudatától vagy vallásos megtapasztalásaitól. A három témához kapcsolódóan szükséges a film szereplőinek istenképét is megvizsgálni. 2. Elhagyatottság Bergman szereplői elhagyatottak. Vagy elveszítettek valakit (feleséget, szülőt), vagy az addig biztonságot jelentő forrás, alap bizonyult elégtelennek (Isten, vallás). Magukra maradtak: nincs kire vagy mire támaszkodni. Lehet ezt a magárahagyatottságot a „transzcendens megsemmisülésének” nevezni,8? mely nem feltétlenül a transzcendens Istenre érthető, hanem bármire, ami az emberen túl, kívül, az ember felett annak „végső meghatározottságát” adja. Bergman nagy előszeretettel alkalmazza az „Isten csendje” metaforát a trilógi®s Gibson i.m. 100-102,114. 86 Steene: „The Isolated Hero of Ingmar Bergman”, Film Comment, Spring, 1965: 78. 8? Lauder értelmezésében a trilógia filmjei az isteni transzcendenciától az isteni im- manenciáig vezetnek el: ha egymást szeretjük, azzal megtisztítjuk a homályos tükröt, mely elválaszt egymástól és így tapasztalhatjuk meg Istent magát. Robert E. Lauder, Robert: „Ingmar Bergman 75 éves. A filmrendező látomása: a szeretet mint megváltás”, ford. Weeber István, Távlatok, 12-13.sz. 1993/4-5: 649-662. Ld. még erről Singer: i.m. 123. 88 A candid conversation with Sweden’s one-man new wave of cinematic sorcery”, PB, June 1964. 89 Kalin i.m. 4-6. 37
