Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Alap P. F. Sell: A református teológia gyökerei, fejlődése és jövője
A REFORMÁTUS TEOLÓGIA GYÖKEREI, FEILŐDÉSE ÉS JÖVŐJE sen problémák. Előfordulhat, hogy a helyi gyülekezetek elszigetelődnek önrendelkezési jogukat az Evangélium fölé helyezve. De minden egyházi kormányzásnak megvan a maga buktatója - lehetnek tévtanító püspökök, makacs presbiterek és istentelen egyházi gyűlések. Ezek a kálvinista-puritán keresztyének legjobb pillanataikban tudták, hogy ahhoz, hogy a katolikus (egyetemes) egyház tagja legyen valaki, be kell tagolódnia egy adott helyen a szentek közösségébe, akik Isten Igéje megszólításának engedelmeskedve gyülekeznek egybe. Olyan kérdések merülnek fel itt, amelyek sürgős figyelmet kívánnak meg a református családon belül különösen, ha realisztikusan akarjuk kijelenteni, hogy a szolgálat és a misszió Isten egész népének feladata — azaz, Isten népéé mint egyházé,^ és nemcsak mint egyéneké, akik külön-külön ragyognak, mindegyik a maga talentumaival, a maga kis zugában. Meg vagyok győződve arról, hogy a teologizálás sokkal fontosabb annál, mintsem hogy a teológusokra hagyjuk, akiknek mindenkinél inkább szükségük van a szentek közösségének visszajelzésére és kontrolljára. Sőt, ha a reformáció részben tiltakozás volt egy olyan vallás ellen, amelyet a papok művelnek az emberek helyett, ehhez képest szegényes változás az, ha saját köreinkben a teologizálás kizárólag a presbiterek vagy a „szószék autokrata fejedelmeinek” a joga. IV. Ebben a tanulmányban röviden arra igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy a református teológia hogyan jutott el oda, ahol ma tart. Beszéltem katolikus szándékáról és boldogtalan szektás megosztottságainkról. Utaltam a teológiának az istentisztelettel, etikával és apologetikával való kapcsolatára, és érveltem amellett, hogy a teológia az egész egyház feladata, nemcsak a professzionális teológusoké. Ami teologizálásunk módját illeti: jóllehet a legnagyobb intellektuális erőbedobással kell előrehaladnunk, nem szabad elfelejtenünk, hogy elsődleges elhívásunk nem az, hogy vitákat nyeljünk meg, hanem hogy úgy ragyogjon rajtunk keresztül a világosság, hogy cselekedeteinket látva mások Isten dicséretére érezzenek késztetést. '5 Az Egyházak Világtanácsa dokumentuma, a Baptism, Eucharist and Ministry {Ke- resztség, eukarisztia, szolgálat, Genf, EVT, 1982) Isten egész népe szolgálatának fontosságát hangsúlyozza. Ezzel szemben viszonylag kevés egyház gondoskodik arról alkotmányos szinten, hogy minden tag együttes és valós részvétele valósuljon meg. Vannak olyan helyi gyülekezetek, amelyek történelmileg olyan tradícióhoz tartoznak, ahol él ez az elvárás, de olyan magas a taglétszámuk, hogy gyakorlatilag lehetetlen megvalósítani ilyen egyházi gyűlést. Máshol pedig, ahol az elmaradozás mértékét már nem lehet növelni, az egyházi gyűlések látszólag halálra vannak ítélve. 19
