Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Alap P. F. Sell: A református teológia gyökerei, fejlődése és jövője
A REFORMÁTUS TEOLÓGIA GYÖKEREI, FEJLŐDÉSE ÉS JÖVŐJE Melyek azok a jelentősebb tényezők, amelyek a jelenlegi állapothoz vezettek? Elsőként szeretném megállapítani, hogy a református családon belül kezdetektől fogva mindig is létezett teológiai sokszínűség. Ez nem független attól a ténytől, ami ennek a családnak egyik előnye: hogy nem valakiről kapta a nevét. Kezdettől fogva sok lelkipásztor és teológus fogalmazta és fogalmazza meg a Szentírás alapján, hogyan érti az Evangéliumot és azokat a körülményeket, amelyek közé Isten helyezte őket. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a „kezdet” nem egy adott időpont a 16. században, hanem hozzátartozik az „előreformáció” is, amelyhez olyan nevek társulnak, mint Valdo és Húsz - akikre az itáliai valdensek és a cseh testvérek evangélikus egyháza tekintenek vissza. A Hegyi beszédnek és a keresztyén egyszerűség megélésének hangsúlyozása a továbbiakban keveredett Zwingli, Kálvin, Lasco, Knox, Bucer, Faréi, Buliinger, Viret, Beza és Ursinus teológiai közreműködésével, akik mind egy kórusban énekeltek, de nem pontosan ugyanabban a szerepben vagy szólamban. Ezekhez még hozzá kell tennünk (csak a legjelentősebbeket említve) az angliai John Owent, az észak-amerikai Jonathan Edwardsot és a „modern teológia atyját”, a német Schleiermachert. Ezek közül a teológusok közül sokan vettek részt hitvallások megfogalmazásában és megjelentetésében - csak a 16. században mintegy hatvan hitvallás jelent meg. A korai hitvallások jelentős egységet mutatnak, ami nem meglepő a református centrumok közötti átjárhatóság, illetve a latin mint konzultációs nyelv miatt, az idő előrehaladtával azonban jelentős konfesszionális eltérések jelentkeztek. A Westminsteri hitvallás szövetségteológia igenlése mögött a megfogalmazása idején uralkodó kontextuális megfontolások állnak, miközben a Savoyi deklaráció (1658) kongregacionalistái bár átvették a Westminsteri hitvallás nagy részét, jónak látták azt egy bekezdéssel megtoldani hangsúlyozva annak hiper-kálvinizmusával szemben, hogy az evangélium mindenkinek hirdettctik. * A korszak politikai körülményei nemcsak a reformáció terjedésének irányára voltak hatással, hanem a kialakítandó egyházi formára is. Azáltal, hogy fejedelmek és királyok választották a lutheri vagy kálvini irányzatot, az európai kontinensen nehéz lett volna a reformátusoknak elkerülni, hogy egy államegyház tagjainak ne kereszteltessenek. Mindenesetre az anabaptistákkal szerzett tapasztalataik - akik közül néhányan eléggé nyughatatlanok voltak - és a még vadabb szektáriusokkal szerzett tapasztalataik lélektanilag elutasítóvá tették őket a független egyház elképzelésével szemben. Ezzel ellentétesen Angliában és Walesben a nem anglikán református keresztyéneknek nem volt más választásuk, mint hogy egy olyan intézmény ellenében dolgozzák ki alkotmányukat, amely a korai szeparatisták szemében semmi másról nem beszélt olyan tisztán, mint az Antikrisztusról, és amely kevésbé megfélemlített utódaik szemében egy megalkuvó egyháznak tűnt, ami egyik lábbal a Szentíráson, a másikkal egy sajátos nemzeti alkotmányon állt. 3 tékot ld. még Jean-Jacques Bauswein and Lukas Vischer, szerk.: The Reformed Family Worldwide, Grand Rapids, Eerdmans, 1999. 3 The Savoy Declaration of Faith and Order, szerk. A. G. Matthews, London, Independent Press, 1959, 20. fej. 13
