Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Thomas J. Davis: Az intolerancia megtestesítője: Kálvin János a 19. századi történelemkönyvekben
Thomas J. Davis 3. Kálvin sorsa a 19. századi történelem tankönyvekben két olyan irányzatra mutat rá, amely megerősítette az amerikaiak „amerikaiságát”: magának a reformációnak az újraformálása, hogy megfeleljen az amerikai igényeknek, illetve egyfajta elszakadás az európai múlttól az amerikai jelennek való megfelelés érdekében. Kálvin negatív sztereotípiaként való felhasználása — Luther pozitív képével együttesen — kialakított a reformációról egy olyan képet, amely megfelelt a 19. századi amerikai kulturális értékeknek. Ez az esszé részben megmagyarázza, hogyan lehetett a reformációt olyan pozitívan tekintetni, miközben legnagyobb hatású szószólóját és szervezőjét (vitathatóan) olyan negatívan szemlélték. A reformáció alap okát elválasztották annak harcosaitól, és ez a szétválasztás — legalábbis részben — történelemtankönyvek hatásán keresztül következett be. Nagyobb kategóriákban gondolkodva, ez a cikk megmagyarázhatja, hogy az amerikaiak — akik magukat teljesen protestánsnak tekintik — gyakorlatilag érvényteleníthetik azokat a fontos doktrínákat, amelyeket az olyan reformátorok, mint Kálvin a protestáns hit lényegének tekintették.54 A tankönyvek egyrészt tükrözték, másrészt segítettek kialakítani azt a hozzáállást, hogy protestánsnak lenni alapvetően azt a szabadságot jelentette, hogy azt hiszünk, amit akarunk anélkül, hogy eg}' központi hatalom — mint amilyen például a pápaság — beleavatkozna, lg}' a vallási hatalommal és nem a klasszikus protestantizmus tartalmával való szakítás volt az, ami a protestantizmust 54 Arról, hogy hogyan történik meg ez egy olyan közösségben, amely Kálvin örökségét hordozza, ld. a következő sorozatot: „The Presbyterian Presence: The Twentieth-Century Experience.” Már maguk a címek is sokatmondóak: pl. The Confessional Mosaic (A hitvallásos mohaik), The Pluralistic Vision (A pluralista látásmód). A The Confessional Mosaic bevezetőjében a szerkesztők azt tárgyalják, miként értékelik némelyek a felekezeten belül a „presbiteriánus tolerancia és személyes szabadság ... áldásait”; Milton J. Coalter, John M. Mulder és Louis B. Weeks, szerk., The Confessional Mosaic: Presbyterians and Twentieth-Century Theology (Louisville, Ky., 1990), 21. Természetesen egy ilyen nézet nehézségekhez vezet, amikor arra kerül sor, hogy valamilyen konkrét tanbeli megállapítást kell megfogalmazni. A presbi- teriánusok legújabb hitvallása valóban olyan „általánosságokat tartalmazott, melyet mindenki fesztelenül magáénak vallhatott”; James H. Moorhead, „Redefining Confessionalism: American Presbyterians in the Twentieth Century,” in Coalter, et al., 81. A közösségitől az egyéni felé fordulás szembetűnő a kegyességi irodalomban, amely nagymértékben „az önkifejezés új nyelvezetének” vonásait hordozza; Mark A. Noll és Darryl G. Hart, „The Language of Zion: Presbyterian Devotional Literature in the Twentieth Century,” in Coalter, et al., 207. Anélkül, hog}’ a helyzet mellett vagy ellen érvelnének ezek az idézetek, aláhúzzák azt a tényt, hogy a kálvini örökséget hordozók számára vallási kérdésekben nem a tanbeli tartalom, hanem a szabadság és autonómia egyfajta hangulata a fontos. Sok presbiteriánust inkább ezt a hangulat jellemez, mintsem a tradicionális kálvinista doktrínák. 68
