Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kis Sándor: A lengyelországi reformáció
A LENGYELORSZÁGI REFORMÁCIÓ amely kimondta, hogy minden polgárnak megvan a szabadsága, az augsburgi vallásbéke értelmében, de ez nem tartalmazta a védelmet, támogatást, hanem csak minden felekezet nyugalmát (pax dissidentum). Ez volt évszázadokon át az alapvető jogi biztosíték, amelyet inkább megsértettek. A sandomiri egyezmény ellen már a következő protestáns zsinaton felszólalt Erazmus Gliczner lutheránus superintendens, mondván, az inkább politikai, mint vallási egyezmény. Inkább több ponton a lutheránusok a katolikusokkal értettek egyet, mint a helvétekkel és a csehekkel. Az 1576. évi krakkói zsinat megparancsolta ama lelkészek megbüntetését, akik elbizonytalanítani akarták a sandomiri egyezményt. 1578. június elsején Piotrkowba hívták össze a protestánsok zsinatát, hogy visszaállítsa a protestánsok közötti harmóniát. Három hét múlva a vilnai tartományi zsinat a határozatok megsemmisítésére törekedett. A lutheránusok a communio más értelmezése miatt eltávolodtak a református és cseh testvéregyházaktól. Kristóf Radziwill vilnai vajda 1585. június 14-én collokviumot hívott egybe a reformátusok és evangélikusok részvételével. Königsbergből hívott református teológusokat, jöttek lutheránus teológusok és főurak is. Wolan királyi kancellár szerint együtt kell küzdeni az antikrisztusi nézet ellen. Pawel Weiss ev. teológiai professzor előre elkészített szöveget olvasott fel. A lutheránusok a következő véleménynél tartottak ki: „Hisszük, hogy az utolsó vacsorát Jézus Krisztus, Isten és Mária fia szerezte. Tehát, amikor nekünk adatik, abban a pillanatban érthetetlenül és felfoghatatlanul Krisztus vére az, amit iszunk, nemcsak a hívők és hűségesek, hanem a hitetlenek és méltatlanok is.” A megosztottság megszüntetésére a protestáns nemesség 1595 novemberében jött Torunba. Ott egyik főúr Andrzej Leszczynski 8 pontból álló előterjesztést tett Gliczner lutheránus püspök hatására. Ezek lényege: A sandomiri egyezmény áthágja az egyetemes zsinatokat. Skarga jezsuita szerint a sandomiri egyezmény tagadja Krisztus teste és vére jelenlétét. III. Zsigmond legidősebb fla IV. László, apjával ellentétben nem helyeselte a másvallásúak üldözését. Egy Nigrinus nevű lelkész tanácsára — aki szociniánusnak született, majd lutheránus, aztán református lelkész Danzigban, végül katolikus lett — baráti gyűlésre hívta össze az összes egyházak képviselőit (ez volt a collokvium caritativum). A katolikus egyház 12 teológusa jött el, a csehek és a reformátusok az ország mind a három tartományából érkeztek. A lutheránus nemesség levelet küldött Wittenbergbe, kérte, hogy a fakultás hagyja jóvá a kapcsolatot a csehekkel és a reformátusokkal, hogy közösen lehessen harcolni a protestánsok hitének védelmében. A wittenbergi fakultás válasza ez: Az augsburgi hitvallás túlságosan különbözik a cseh és a református hitvallásoktól. A kapcsolathoz az alapfeltételek hiányoznak. A katolikusok ragaszkodtak a tridenti zsinat végzéseihez, a protestánsok nem tudták elfogadni a katolikus fennhatóságot a fegyelem, a ritus, a papok házassága, az oltári szent51