Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr Molnár János: Harc az iszlám igazáért
Dr. Molnár János Most lássuk a2t, hogyan is harcol a moszlim a vallása, életformája igazáért: próbáljuk ezt megtenni korántsem a teljesség igényével (arra talán több vaskos kötet is kellene), hanem e harcnak csak legfontosabb állomásait és egyéniségeit említve. Azok közül is főleg azokat, amik az iszlám mostani militáns megnyilvánulásaihoz vezettek. Magának az iszlámért folyó harcnak hosszú története van, s régi időre nyúlik vissza. Az úgynevezett „iszlám aranykorának“végétől, ami tulajdonképpen az abbasyida kor végét jelenti, s nagyjából 1258 után kezdődik, az iszlám lemenő ágban van. Ezután már sosem érte el a régi dicsőségét, előbbi hatalmát. Igaz ugyan, hogy még ezt követően is születnek nagy mohamedán tudósok, akik műveikkel gazdagítják az emberiség kincsestárát, igaz, hogy még ezután is vannak mohamedán hódítások, de a kezdeti világhódító expanziónak már vége. Az oszmán-török időkben, a 15. századtól a 17. század első feléig ugyan még egy rövid időre fellángol a régi dicsőség — ami sajnos leginkább a mi térségünkben ragyogott —, de az már korántsem az, ami valamikor volt. A 17. század második felétől pedig a hanyatlás mind a hatalom, mind a műveltség területén megállíthatatlan: a mohamedánok fokozatosan veszítik el Magyarországot, a Balkánra szorulnak vissza. Később Európa déli része angol és orosz érdekeltség lesz, Észak-A fokában a franciák, meg a már említett angolok hódítanak el területeket. Ez utóbbiak a Közel- és Közép-Kelet után az indiai szubkon- tinensen is sok kárt okoznak a mohamedán közösségnek (umma). A 19. és a 20. századra már teljes a hanyatlás. A mohamedán és az európai eredetű keresztyén világ közötti különbség mind a műveltség, mind pedig a világi hatalom területén óriási lesz. A mohamedán világ messze lemarad, szinte szánalmas helyzetbe kerül. Minden, amibe kapaszkodott, felmondja a szolgálatot. Az iszlám azonban, mint minden élő és életképes közösség, védekezik a megsemmisülés ellen, még akkor is, ha az teljesen reménytelen. Védekezése több irányú: az egyik, a vallási közösségekre annyira jellemző öntisztulásban fejeződik ki. A hívő ember ui. úgy gondolja, hogy Isten büntetése azért van rajta, mert letért a hozzá vezető útról. Ezt a jelenséget általában reformizmusnak, reformációnak, megújhodásnak, vagy legújabban fundamentalizmusnak szokták nevezni, mert arra irányul, hogy a megtartónak hitt vallás eredeti formájához, a forrásokhoz, az alapokhoz kell visszatérni. Ilyen törekvéseket az iszlámban időszakonként már all. századtól tapasztalunk, majd a 18. század második felétől újfent megjelennek, s a 19. és 20. század folyamán sosem tapasztalt erőre kapnak. Ezt nevezik mostanában — főleg az európai nyelvekben — mohamedán fundamentalizmusnak. Maga a fundamentalizmus“ mint jyíAkifejezés az Amerika Egyesült'Államok protestáns felekezeteiben születik a huszadik század első felében. Akkor az ott felbukkanó chiliasztikus beállítottságú mozgalmakat nevezték így, melyek Krisztus küszöbön álló második eljövetelét hirdették, valamint a Szentírás szószerinti értelmezésének a szükségességét. The 106
