Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr Molnár János: Harc az iszlám igazáért
Dr. Molnár János Harc az iszlám igazáért1 Az utóbbi években igen sokat hallunk az iszlámról, s ez általában pejoratív felhanggal. A moszlimok jobbára csak terroristaként említtetnek. Ha az utóbbi időben valahol valami erőszakos cselekvés történik, akkor azt vagy magára vállalja egy úgymond mohamedán szervezet, vagy csoport, vagy pedig a helyszínen megtalálnak egy Korán-idézetet, vagy más jellegű arab nyelvű iratot. Lényegtelen, hogy mindkettő teljesen ellenőrizheteden, hiszen az erőszakos cselekmény vállalását mindig egy szerkesztőség jelenti be, mégpedig úgy, hogy azt egy ismeretlen forrásból telefonon, vagy Interneten kapta, esetleg egy televíziós állomáshoz kazettán küldte el egy ismeretlen személy vág)' szervezet! A mai nyugati világ hírközlő szervei egy a mohamedán világgal bekövetkező konfliktus vízióját sugalmazzák. Érdekesen ecsetek ezt Milos Mendel, egy cseh iszlamológus, aki a következőket írja: lyA Nyugat politikai képviselete, meg az ottani közvélemény nagy része gyakran teszj fel a kérdést, hogy vajon az iszlám valóban olyan agresszív és sötét vallás-e (vagy civilizáció), amint az az ún. „iszlám terrorizmusról" szóló, féligazságokkal, előítéletekkel terhes hírközlések kétes értékű jelentéseiből látszik. Ha erre a Nyugat igennel válaszol, akkor nem marad számára más, minthogy Sámuel Huntingtonnal együtt elfogadja a civilizációk, főleg az ún. „demokratikus Nyugat” és az „autoritativ muszjim Kelet"fatális konfliktusáról szóló elméletet. Nem csoda, hogy a „jó”és a .gonosz” vészjósló ljarcát éppen azok festik le, akik politikai harcában mintha hiányozna a „reális szocializmus” összeomlása után a partner. Ezt mintha igazolnák a mohamedán világ egyes megnyilvánulásai is, mint pl. a Nyugat állandó kritizálása, az Amerikai Egyesült Államok és Izrael határozott elutasítása, az iszlám jogrendet kategorikusan követő államok léte, és a már említett erőszakos cselekmények. A moszlimok és a Nyugat szembenállásának a kulcskérdése viszont szerintem a kölcsönös meg nem értésben keresendő, amelyben oroszlánrésze — sajnos — a szekularizált Nyugatnak van. Igaz, a moszlimok hitük első századaiban az egész világot akarták iszlamizálni, a Nyugat viszont immáron évszázadokon át megalázza és kizsákmányolja a mohamedán világot, fitogtatván katonai erejét és szellemi fölényét. Hogy a mai iszlám világ elutasítja a Nyugatot, arról egy amerikai iszlamológus, Frederick Denny így vélekedik: „A mohamedánok szerint a 1 Elhangzott a Doktorok Kollégiuma Vallás tudományi Szekciójának Debrecenben, 2005. augusztus 22-23-án megtartott ülésén. 2 Denny, Frederick M.: Islám a muslimská obec. Praha, 1998, Prostor. 9.p. (cseh eredetiből ford. M.J.) 104