Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Dienes Dénes: Farkas András: "Az zsidó és magyar nemzetről"
Dr. Dienes Dénes tán alakult ki ez a nézet — hogy a pogány török egyszerre veszélyezteti a halát, a keresvén vallást és a nép életét. A török pedig Isten büntetése, amit az ország hatalmasai idéztek elő bűnös életükkel. A bűnösök eltörlésével eltűnik a büntetést előidéző bűn is, és megszabadul a nép, a haza, a ke- resztyénség. Ennek fényes bizonysága, hogy Dózsa ceglédi beszédét három külföldi egyházi férfiú — egymástól függetlenül — lényegi egybehang- zósággal lejegyezte. Ilyeneket írtak: „E^t a szent összefogást Isten sugallta nektek... Mi sem utálatosabb Isten előtt, ki mindenek legjobb atyja és ura, mintha a semmire való ember hatalmaskodik embertársai felett... Dózsa György tudja ugyan, milyen kegyetlen, vad a török, mennyire gyűlöli a keresztyén ellenséget, most mégis megértette, hogy a magyarok otthon övéiktől, békés nyugalmas időben sokkal gonoszabbat tűrnek el... Nem a törökkel kell most háborút vívni... hanem ezekkel az emberekkel, kik ugyancsak ellenségei a Krisztusnak, sőt hazájuknak is, melyet bűnükkel beszennyeztek”.19 A megtorlás során kivégzetteket mártírnak tekintették, Dózsa szörnyű kínhalála közben a jelenlévő egyházaik a Te Deum- ot énekelték, egyesek a Boldogasszonyt vélték megjelenni.20 1515. májusában pedig, a parasztháború vérbefojtását legalizáló országgyűlés után hat hónappal, az obszerváns ferencesek rendi gyűlésén a rendfőnök kénytelen volt szigorú intézkedéseket hozni, hogy szerzetestársai lefejtsék öltözetükről a keresztes-háború jelét — a keresztet.21 Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy bár a ferences radikalizmusban világosan fellelhető a bűnnek isteni ostoraként a török, a reformátori szemléletben ahhoz képest jelentős eltérés mutatkozik. Ez utóbbiban ugyanis nem egyes társadalmi csoportok, hanem az egész nép — szegények és gazdagok kivétel nélkül — egyaránt oka a tragédiának. Farkas András és kortársai nem kerestek bűnbakokat, nem egyes társadalmi osztályok, hanem az egész ország felelősségét hangsúlyozták. Nyilvánvaló, hogy az adott helyzetben, a Dózsa mozgalomhoz hasonló belső felkelés beláthatatlan következményekkel járt volna. Farkas András előtt hat évvel s ugyanennyivel Mohács után Komjáti Benedek „Az zenth Paal leveley magyar nyelven”22 című műve előszavában tömören így fogalmaz: „... ezjoldre budostam volna, mint idegen ésjüveven ember, az fene törökök előtt, kiket aloytok én, hogy az élő Isten ostora, és az mi gonosz bűneinkért reánk bocsátott haragja”. Ezt a történelemszemléletet tehát nem a reformáció kora szülte, viszont az adott történelmi szituációban a reformátorok népszerűsítették, ismertették meg széles körben, és alkalmazták az adott helyzetre. A kortársaknak tehát nem feltédenül kellett Farkas gondolatait variálni, más forrásokra is támaszkodhattak, bár kétségkívül jelentősen hatott 15 NEMIiSKÜRTV István: In signo crucis. Digi/ia (évfolyam) (1972) 9. sz, 598. p. 20 Uo. 599. p. SZŰCS Jenő: Ferences ellenzéki áramlat... i.m. 425. p. 21 KARÁCSONYT János: Szent Ferenc rendjének története Alagyarországon 1711-ig. 1-2. köt. Budapest,1923-24, 373. p. 22 RMK I. 3. 72
